A szerző és a Hold mögül kibukkanó Jupiter (kompozit)
Néhány perc gondolkodással is már megragadhatatlan mennyiségű vonatkozást, elágazást és lehetőséget láttam felvillanni, hogy miként is lehetne hozzáfogni ehhez a témához. Hadd kezdjem azzal a konkrétummal, ami az utolsó csepp volt a pohárban: egy közösségi oldalon valaki sajátként feltöltött egy olyan fényképet, amit szinte biztosan nem ő készített.
A hobbit az ember nem a létéhez alapvetően szükséges erőforrások megteremtése végett műveli – az a munkája, bár a legszerencsésebbeknél a kettő egybeeshet. Mivel a hobbi jellemzően nem megélhetés, a mindennapi farkastörvények érvényüket kellene, hogy veszítsék. Az ember mindenhová magával viszi ugyan a gyarlóságát, de a hobbi az a terület, amely akkor is lehetőséget kínál a fair play-re, az érdek nélküli tetszésre[1], amikor a munkás hétköznapok nem. Hogy pontosan miért mélyül valaki egy hobbiba, az teljesen egyénfüggő, ahogyan a hobbiválasztás is. A hobbi jellege és az azt művelő személy alkata – ez részleteiben a pszichológia felé tereli a figyelmet, összességében pedig inkább filozófiai, esztétikai kérdésnek tekinthető szerintem.
E szöveg írójaként jó alkalom ez a pár sor, hogy elmondjam, a csillagos ég, a világmindenség hatalmassága és a benne elfoglalt helyem viszonylagos ismerete a klasszikus lúdbőrözés mellett a gyomrom tájékán vált ki olyasféle érzést, mint egy ötszáz éves templomban felhangzó kórusmű vagy egy hüvelyknyi csempére felfestett miniatúra.
A lelki oldal
Maslow szerintem más piramisra gondolt…
Ha veszünk néhány lehetséges hobbit (agyagozás, bélyeggyűjtés, búvárkodás, fotózás, hegymászás, küzdősportok, lovaglás, madárles, origami, rajzolás-festés, videójátékok stb.), az amatőrcsillagászat valamiképpen kiemelkedik. Hiszen mégiscsak közvetlenül az objektív világmindenség felé törekszik.
Két kifejezést emelnék ki, a világmindenséget és a számszerű pontosságot. Ez a hobbi nem égre vetített csillagképek és horoszkóp-hókuszpókusz, hanem sok hidrogén és a mozgását leíró törvényszerűségek. Az amatőrcsillagászat általános lelki vonatkozásairól nálam hozzáértőbb írt nem rég[2], tanulságos olvasmány. Ha máshonnan nem, ez alapján ki-ki eldöntheti, hogy miként építi ez a hobbi a lelkét, miért választotta, miért van rá szüksége.
A tudományos oldal
Amatőr tudósként az ember ritkán, de leginkább soha sem könyvel el tudományos eredményt, felfedezést[3]. Legtöbbünket nem is az akadémiai aspirációk hajtanak. Ennek ellenére adott a hűség a nagybetűs módszerhez, és nem ragaszkodunk ahhoz, ami kihullik az alapos vizsgálat nyomán. Az amatőrcsillagászatban a legtöbbünk számára a tudomány abban mutatkozik meg, hogy nagyon komoly szabályok, sokszor kudarcot ígérő, kegyetlen és embertelen szabályok szerint játszunk. Az út a legfontosabb, a szabályok szerint járt út és nem a végeredmény.
Az esztétikai oldal
A Szaturnusz és családja
A világmindenség (amatőr) megfigyelése esztétikai élményt (is) jelenthet. Mint ilyen a művészethez kapcsolódik, igazhoz és széphez, a nagy általánoshoz, és vajmi kevés köze van a tudomány aprólékos szigorához. A barlanghasonlat kontextusában a csillagászat lényege az árnyékok alapos vizsgálata és az árnyékot vető tárgyak ez alapján való megismerése és leírása, viszont az amatőr csillagászat magva valahol a barlangon kívüli világ artikulálatlan, zsigeri megsejtése.
A lexikális tudás mellett ezt az élményt tovább lehet és kell is adni. És valóban, sokan vállalkoznak is erre így vagy úgy, fotózással, élménybeszámolók írásával, egyesületben közösségi projektekkel, járdacsillagászat révén. A fényképeim, cikkeim, a csillagtúrázás erről az élményről szól, a gótikus boltíveken visszhangzó kórusműről, a hüvelyknyi csempére festett miniatúráról.
Az élmény és az élmény átadása azonban két külön dolog, külön szabályokkal, tapintható etikával.
Kis kitérő: az egyén felelőssége
A csillagos égre tudás nélkül tekinteni nem sokkal szerencsésebb, mint a plafont bámulni – kéne egy tetőablak. Szerencsésnek tartom magam amiatt, ahogyan elő tudok adni, birtokában vagyok a szükséges retorikai eszköztár java részének és a lexikális tudásom mellett a személyiségemet is hagyom dolgozni, hatni. Ám gördülékeny előadás ide vagy oda, sokszor én sem tudom, nem tudom, és nem tudom, és rossz érzésem van, ha csak egy számot is hibásan mondtam, nemhogy egy nevet, esetleg fogalmat. Ha én, az amatőrcsillagász vagyok a mindenségre a tetőablak, átlátszónak kell lennem. A maszatos ablakon átnézve inkább az ablak látszik, mint az üvegen túli világ. Érvényes ez beszédre, fotók bemutatására, mindenre.
Az etikai oldalról általában
Abból indulok ki, hogy van valamiféle ethosz a hobbikban, hogy az amatőr csillagászatban ez megragadható és egyesek íratlan szabályként érzik és tartják hozzá magukat.
Az amatőr csillagászatért elismerés jár szakmai fórumokon vagy azokon kívül, a hétköznapokban is, ennek ellenére nincs a megélhetés szempontjából tétje. A kiérdemelt elismerés helyénvaló és mind az egyént, mind a környezetét építi. Ám épp azért, mert nincs ilyenképp tétje, a fair play erkölcsi kérdés az amatőr csillagászaton belül, a csalás, kihágás pedig nem a mindennapok nyomása alatt értelmezendő, már-már elfogadott szükséges rossz, hanem valami nagyon súlyos vétség szerintem.
Akadémiai köröknek van többé-kevésbé működő ítélőszéke a csalások elbírálására. Csaláshoz, például plágiumhoz néha teljesen gyakorlati okokból folyamodik az ember – a szakdolgozat-másolás egyébként alapos kutatómunkát igényel[4] -, ami fel ugyan nem menti, de a visszás társadalmi rend kontextusában részben megmagyarázza tettét. Mivel a hobbiból nem származhat efféle gyakorlati haszon, a csalás nem a konkrét és tökéletlen társadalmi berendezkedéssel szembeni vétség, hanem magának az ethosznak a megsértése, megtiprása.
Milyennek látnám, ha…?
Csíkhúzós naplemente
Megpedzettem már az asztrofotós-etika témát a korábbi cikkeimben. Hogy van, amit szabad és van, amit nem. Csakhogy a helyzet egyáltalán nem ennyire egyszerű.
A kifejtés az emberi szemtől kell, hogy induljon. Amit látunk, az a valóságnak csak egy szelete, az elektromágneses spektrumnak csak egy szűk tartománya, mind a hullámhossz, mind az intenzitás szempontjából. A fejünk fölött álló Nap felszínét szabad szemmel nem látjuk, mert túl sok fényt sugároz. Az éjszaka sötétjében nem látjuk a színeket, mert nincs elég fény. A csillagászatban a látnivalók jó része kívül esik az emberi szem számára közvetlenül hozzáférhető valóságon, így a „milyennek látom” kérdés teljesen értelmetlen (hisz egyáltalán vagy csak alig-alig látom), helyette legfeljebb a „milyennek látnám, ha” kérdéssel érdemes foglalkozni.
Ha nagyon nagy távcsőben nézem, egy-egy planetáris köd zöldje, egy-egy csillagbölcső vöröse, a Fiastyúk kékje talán-talán megmutatkozik, de a színek aránya, az összkép a szembe érkező fény mennyiségétől is függ, nem csak az eredeti fényforrás eredeti színétől. Milyennek látnám a Marsot, ha ott állnék a felszínén? Olyannak, mint a fényképeken? Ahány fénykép, annyiféle látvány, kontraszt, fehéregyensúly. Milyennek látnám az Androméda galaxist, ha közelebb volna, színesnek? Hisz a Tejútban benne vagyunk, közelebb nem is lehetnénk hozzá, és szürkének látjuk, halványan derengőnek. De a rózsák már alkonyatkor sem úgy vörösek, mint fényes nappal.
Hubble nyers kép
A tudományos küldetésekből születő nyers fotók pontosan azok, amik: tudományos küldetések nyers fotói. Így vagy úgy készülnek, de a céljuk csak a legritkábban az, hogy megválaszolják a „milyennek látnám, ha” jellegű kérdéseket. Arra kíváncsiak a szakemberek, hogy hol zajlik csillagkeletkezés egy galaxisban, mely csillagok körül vannak porkorongok, hány fekete lyuk van a galaxisok magjában, vagy milyen ásványok villognak a marsi napsütésben, ezért leginkább ún. keskeny sávú fotók készülnek. Az internetre felkerülő színes, éles képek, bár profik műhelyében és szigorú szabályok szerint készülnek, a nagyközönségnek szánt festmények inkább, mint válaszok a „milyennek látnám, ha” kérdésre. Sok fekete-fehér fotó összegzéséből, átlagolásából, szűréséből és színezéséből állnak össze.
Ja és a zsebfényképezőgépek, tévékamerák nagy része – nem érzékenyek az ibolya színre. A lefényképezett, lefilmezett ibolya egyszerűen kék színű, és nem … ibolya. Szűrő ide vagy oda, megmutatják viszont az infravöröset: próbáljuk csak ki, látszik élő nézetben az, ahogyan egy közönséges távirányító egyébként infravörös sugárzása fehéren villog a képen. Szóval a zsebünkben hordott kütyük sem olyannak mutatják a világot, amilyennek mi látjuk.
Az asztrofotózás szabályai és szabálytalansága
A fennebb írtakból következik, hogy az ethosz követése és betartása teszi értelmessé ezt a hobbit, különben ugye rajzolás, festészet, grafika volna. Nem találtam viszont szabályzatot: mit szabad, mit nem. Míg a TWAN éjszakai tájképfotóihoz meghatározza, hogy mi fér bele és mi nem, ez csak a TWAN-style[5], és nem mond semmi érdemlegeset a csillagködökről például. Vagyis nincs mihez igazodni, vagy én nem találtam (ha valami 3 perc guglizás után még mindig nem ugrik rá az emberre, akkor az talán nem is létezik), így az illető kép és a valóság viszonya gyakorlatilag ismeretlen, ha a szerző nem közli hosszas cikkben, hogy milyen nyersanyagból és milyen feldolgozási technikával dolgozott, mennyit fotosoppolt.
Eszerint íratlan szabály, hogy a kép fotó és nem rajz, tehát elvileg nem rajzolunk bele olyan égitestet, részletet, amit nem sikerült rögzíteni. Csakhogy ez így tág.
Az is tény, hogy a jó nyersanyag rögzítése és a minőségi kidolgozás két különálló terület és más amatőrcsillagász is végezheti, aszerint, hogy ki ért jobban egyikhez vagy másikhoz.
Ötletként eszembe jut: ahogyan elérhetőek az űrtávcsövek készítette nyers fotók, érdekes volna ha az amatőrök is segítenék egymást a hobbival való foglalkozás terén azzal, hogy közreadják nyersanyagukat. A szabad szoftverek hangulatában.
Az etikai kisokos és az index
NGC 4650A – Hubble
Megoldást jelenthetne egy etikai kisokos és egy hozzá tartozó skála/index. Többeknek felvetettem[6], akiknek nálam nagyobb autoritása van a hobbi területén, hogy jó volna egy ilyet megírni. Attól még, hogy van, nem kell kötelezőnek lennie, viszont jó szamárvezető és útmutató, illetve hivatkozási alap egy ilyen dokumentum. Kezdőknek pedig jó bevezető.
Szerintem ez a dokumentum nem lesz hosszú.
Lesz ennek a dokumentumnak egy rövid neve. Pár betű, rövidítés, betűszó, nem barokkos cím. Legyen a munkacíme CSILDOK, mint csillagfényképeket leíró dokumentum.
A tárgyi részéről csak elképzelésem van, hiszen viszonylag új vagyok az asztrofotózásban, ám az világos, hogy legalább két részből fog állni: (1) általános elvek (technikák, szabad-nemszabadok), illetve (2) egy visszakereshető index, ami a fotóhoz csatolva utal arra, hogy miként készült a fénykép. Hogy nyers fotó (raw), keveset módosított stack, kompozit, szimuláció, fényképpé renderelt nem fényképként szerzett mérési adatok, fényképből nyert de erősen fotosoppolt festmény, stb. Ennek az indexnek/skálának valamiképp tükröznie kellene azt, hogy az illető végeredmény mennyire távolodott el a valóságtól.
Hogy a dokumentum átírható, frissíthető legyen, és ne kelljen vele együtt minden fényképnél átírni a hivatkozást, a fénykép a dokumentum verziójára és az azon belüli indexre hivatkozik majd, így:
Például azt mondom, a fényképem megfelel a CSILDOK 3.4-nek. Vagy a CSILDOK 5.1c-nek.
A dokumentum vázlata. Példa
CÍM: CSILDOK
VERZIÓSZÁM: 1
ÁLTALÁNOSSÁGOK, SZABÁLYOK
Szabad-nemszabad lorem ipsum dolor sit amet telur adipiscit…
SKÁLA / INDEX
1.a) nyers rgb fotó (DSLR)
1.b) nyers monokróm fotó
…
3) több fotó stack-je
…
6) kompozit
…
15) erősen fotosoppolt, teljesen az esztétikai élménynek alárendelt kép
…
19) szimuláció
…
26) képpé renderelt mérési adatok (lásd rádiócsillagászat)
…
Példa hivatkozásra: CSILDOK 1.16c – A fényképem megfelel a CSILDOK 1.16c-ben foglaltaknak.
Mire jó, mire nem egy ilyen etikai útmutató plusz index/skála?
A kezdőket, mint engem, eligazít. Az egyesület égisze alatt vagy azon kívül fotózik mindenki úgy, ahogy és amivel tud, és ahogyan kedve tartja. Ha ezek a fotósok nem találkoznak, mint ahogyan én nem fordulok elő táborokban, akkor az implicit szabályok sosem rögzülnek, a fél szóban elhangzó nemszabadok vagy bővenlehetek nem lépnek túl az illető kisközösségen.
A fényképeken biztosan nem fog javítani egy ilyen doksi. Egyeseknek talán gondot is okoz besorolni a saját képeiket s megharagszanak rá és akkor nem használják. Ha csak magyarul létezik, akkor ez a dokumentum nem fog globális hasznot hozni, de a nálam hozzáértőbbek talán segíthetnek nemzetközivé tenni az egységesítési törekvést.
Ha van egy ilyen hivatkozási alap, akkor megtehetem, hogy a hosszú és nem továbbadható cikk, terjedelmes leírás helyett (fórumbeküldés, limitált link- és karakter-szám) lehivatkozom a dokumentumot, jelezve nemcsak a felhasznált technikát, hanem azt is, hogy ismerem és betartom a vonatkozó szabályokat, idegenként is közösséget vállalva a fotós társakkal. A skála pedig azt is megengedi, hogy különböző műfajban hívjam elő ugyanazt a tárgyat, jelezve, hogy nagyobb hangsúlyt fektetek a téma olykor unalmas megtartására, mint esztétikai célú dramatizálására.
Fotó-finis
Egy autoritás (MCSE, TWAN, NASA, ŐNagyKutyaFülesége stb) által publikált dokumentum szükségét érzem tehát. A dokumentum, amely körvonalazza a hobbi művelésének szabályait, megadná azt a lelki nyugalmat, hogy az, amit végeredményként közreadok, nem csak szép, hanem elfogadottan pontos is. Hogy az, amiképp a világmindenséggel foglalkozom, nem csak szép, hanem igaz is. És mint ilyen, illeszkedik abba az ethoszba, miszerint az amatőrcsillagász nem kevesebbel, mint az objektív világmindenség megismerésével és megismertetésével foglalkozik.
Jegyzetek
[1] Esztétikai közhely mivolta miatt írtam így. Bár hivatkozható, jó wikipediás szokás szerint teljes szívemből azt a zárójelet érdemli, hogy [debatable]. Régebben elgondolkodtam azon, hogy mikorra várható, hogy a kenyérpirító műélvezetet tanúsítson s a következtetéseim a lehető legmesszebb vezettek az érdek nélküliségtől. Szóval szerintem vitatandó.
[2] Harmatta János: Az amatőrcsillagászat szubjektív vonatkozásai, Meteor évkönyv 2014, szerk. Benkő József és Mizser Attila, Magyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 2013.
[3] Sárneczky Krisztián: A szépségen túl. http://www.mcse.hu/egyesulet/eszlelesi-ajanlat/a-szepsegen-tul/ (nézve 2014. júl. 27.)
[4] Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot, 1977. Pl: http://www.kodaly-bp.sulinet.hu/pefele/E-k%C3%B6nyvek/Eco%20Hogyan%20%C3%ADrjunk%20szakdolgozatot.pdf (nézve 2014. júl. 27.)
[5] http://www.twanight.org/newtwan/news.asp?newsID=6096&Title=………ment_in__June) (nézve 2014. júl. 27.)
[6] Fényes Lóránd, Francsics László, Ladányi Tamás, Mizser Attila és mások.
