Egyszeri expó jelölt szupernóvával
(tovább…)
Kudarcos starparty
(tovább…)
Szupernóva az M82-ben
SN 2014J
Sikerült lencsevégre kapnom életem első felrobbant fehér törpéjét, az SN 2014J azonosítóval ellátott szupernóvát. A becslések szerint valahol 10.7 magnitúdós fényességű lehet, és február elejéig még fényesedhet. A továbbiakban a fotózásról írok, az asztrofizikai részletekről például itt lehet olvasni.
(tovább…)
animgif, ffmpeg, ImageMagick – tutorial és frontend
Szaturnusz, Cassini-rés. MC 102/1300, bolygókamera, 268 frame-ből válogatott a Registax
Némi nosztalgiával emlékszem vissza azokra az időkre, amikor még nagyon botladozott az internet. Épphogy döcögött a keresőmotor, ami még messze predatálta a maiakat. Ékezetekkel és ragozott magyar szavakkal természetesen nem működött, de amúgy is szinte csak angolul volt tartalom a hálón. Ami viszont fenn volt, az jó volt. Működött és megbízható volt. Nem így ma, amikor majdnem minden bundle és/vagy bloat, esetleg még trójai is; no meg a keresési eredmények mérgezett volta (fekete kalapos SEO).
(tovább…)
Elkészült az újabb magyar analemma
Mátis István: Felhős analemma
Mátis István amatőr csillagász munkáját dicséri a Kolozsvár egén fényképezett analemma.
Analemmát fotózni az egyik legnagyobb fényképészeti kihívás, ugyanis egy éven át kell nagy pontossággal és következetességgel exponálni. A sikerek mellett több kudarcos próbálkozás is ismert – a legprofibbak is hibáznak, illetve megtréfálja őket a technika ördöge. Ezért különösen értékes ez a fénykép.
Mátis István a klasszikusnak mondható módszerrel dolgozott: fotózáskor mindig két expozíció készült, hasonlóan az első magyarországi analemma-készítőhöz – Ladányi Tamáshoz: Mátis István is exponált egy napszűrőset, amelyen csak a Nap korongja látszott és egy szűrő nélkülit, amelyen a nap környéke ugyan beégett, de látszott a tágabb környezet – ezekkel utólag össze tudta illeszteni a napfotókat, majd a végeredményhez az egyes képkockákat. Napszűrőként a fotózásra alkalmas Baader napszűrőt használta.
2014. januári csillagtúra, halasztás
A felhők miatt a január 20-ra tervezett csillagtúrát elhalasztom.
A tervezett új időpont bizonytalan.
Mondjuk január 31 vagy február 1, változatlan órában, tehát este 7-kori indulással.
Ezt a bejegyzést a túráig vagy annak lefújásáig fogom frissíteni.
Starparty-werk
„Égi tenyéren hordoz a bolygó, hordoz a csillag, végtelenül jó”
A váratlanul tisztuló ég olyan volt, mint egy észlelésre való felkérés, ezért hirtelen felindulásból elkövettünk másodmagammal egy starpartyt. Közel jártunk a teleholdhoz, így a világos éjszakában a Hold és a Jupiter került terítékre, no meg az éjszakai város, ha már egy mellette magasodó dombra települtünk ki.
A felszerelés a szokásos: fotóállvány és óraműves EQ3, Canon 1100D alapobjektívvel, SW 102/1300 illetve 150/750, bolygókamera. Néhány fotót válogattam ide Holdról, Jupiterről, tájról és fényszennyezésről.
S köszönet Székely Balázsnak, hogy velem együtt fázott :)
Gondolatok a kolozsvári fényszennyezésről
Kolozsvár egy derült, tiszta éjszakán
A fényszennyezés kérdése nem új, ezért csak emlékeztetőül hozom a meghatározását: a fényszennyezés a sötét égbolt mesterséges fényforrásokkal történő fölösleges, energiapazarló és környezetkárosító megvilágítása. Számos élettani hatásán túl az egyik legbosszantóbb dolog az éjszakai eget fürkészni vágyó, például amatőr csillagász szemszögéből.
A csillagos éggel barátkozni megvilágított ég alól szinte lehetetlen, de legalábbis sokkal nehezebb, mint vidékről vagy mondjuk egy természetvédelmi terület közepéről, esetleg egy nagy obszervatórium szomszédságából. A csillagászat iránt érdeklődő nem elégedhet meg azzal, hogy égre szórt fény, hisz van a dolognak fizikai háttere, amivel szinte minden amatőr találkozott már legalább egyszer, illetve 2001 óta használható a Bortle-skála is. Járjuk ezeket körbe dióhéjban.
Neten keringő kép a városi és a vidéki égboltok összehasonlításához
Napfolt-közelítések
2014.01.06. – felhők között
A Nap felszínén az időjárás kedvezett volna az amatőr csillagásznak, a Föld felszínén, legalábbis Kolozsváron azonban igen kellemetlen volt az égbolt. Az 1944-es számú napfoltcsoport akkorára nőtt, hogy a sűrű ködön átderengő napkorongon szabad szemmel is kivehető volt – bár ezzel a napba nézősdivel nem tanácsos viccelődni.
Még korábban elkészítettem egy tanulmányt az egyes fényképezőgépek adta képekből. A kicsi Canon esetében a digitális zoom azért került a tablóra, mert elvileg a fényképezőgép a belső raw-ból és nem az én rendelkezésemre bocsátott jpg-ből nagyít, vagyis elvileg több információt tartalmaz. A CHDK ugyan lehetőséget adott volna a raw elmentésére, de lusta voltam betölteni a firmware-t. Ma reggel pedig megnéztem, mit enged látni a légkör a Canon 1100D + SW MC 102/1300-as felállással. Nem sokat: az erős szél és a turbulens légkör a megfigyelés ellen dolgozott. Bolygókamerás felvétel egy sem sikerült. Ami sikerült, az a fényképezőgép jpg kimeneténél jóval több árnyalatot tartalmazó raw-jából kinyerni pár élvezhető fotót.
Címlapon a Kolozsvári Analemma – a nyolcas utóéletéből
A Meteor januári számának fedőlapja
A Magyar Csillagászati Egyesület a Meteor folyóirat 2014. januári számának címlapfotójául választotta a Kolozsvári Analemmát, miután az már volt a hét fotója a csillagászat.hu portálon. Köszönöm, megtisztel :)
Az analemmám eddigi utóélete, illetve a kapcsolódó cikkek itt olvashatóak.
Földsütés a Holdon (a HDR harmadjára)
Földsütés a Hold éjszakai féltekén
Más terveim voltak mára, ám az esős idő keresztülhúzta őket. Ezért ismét régi nyersanyagot vettem elő, ezúttal a Holdat. Korábban már kétszer nekifutottam annak, hogy kiemeljem a Föld kék színét a hamuszürke fényből. A Hold sötét oldalát ugyanis a kék színű Föld világítja meg, így az ottani fénynek kéknek kell lennie. Ezek a nekifutások több-kevesebb sikerrel jártak.
Az alapanyag: a SW MC 102/1300-asra szerelt Canon 1100D-vel rögzítettem minden nyersanyag-fotót, manuálisan napfényre állított fehéregyensúllyal. Egyik nap kb 16 fotót dolgoztam fel, ám maradt egy ronda szürke sáv a terminátor körül, amit a következő nap már kövérebb Hold képével tudtam lefedni. A Hold eléggé elkenődő felszíni formáit Registax-szal emeltem ki, ami a hátteret jelentősen csúfította.
A mai nekirugaszkodásban az iménti két feldolgozásból maradt részeredményeket használtam fel: többszörös görbézés, zajszűrés, újabb görbézés, számtalan szaturációs lépés – mindeközben vigyáztam arra, hogy minden színt egyszerre kezeljek. Vagyis ha valami kéknek jön ki, az azért legyen, mert az eredetiben is kék volt. Külön meg kellett küzdenem a háttér hagymázódásával, amit többszörös blur-rel próbáltam orvosolni, majd végül inkább mindenestül kidobtam. Görbézéskor többször beáldoztam a Hold világos oldalának egy részét a kékség javára, majd a kiégésre újra ráfektettem a nyers képet, így ott is ismét megjelentek a képadatok. Szerintem szebb lett, mint a korábbiak, és bár komoly szépséghibák maradtak a képben, ebben a nyersanyagban nem hinném, hogy több látvány van.
Ha nem hibáztam a műveletsorban, akkor a Holdon látszó kék az a Földünk kékje. (tovább…)
