2014.01.06. - felhők között

2014.01.06. – felhők között

A Nap felszínén az időjárás kedvezett volna az amatőr csillagásznak, a Föld felszínén, legalábbis Kolozsváron azonban igen kellemetlen volt az égbolt. Az 1944-es számú napfoltcsoport akkorára nőtt, hogy a sűrű ködön átderengő napkorongon szabad szemmel is kivehető volt – bár ezzel a napba nézősdivel nem tanácsos viccelődni.

Még korábban elkészítettem egy tanulmányt az egyes fényképezőgépek adta képekből. A kicsi Canon esetében a digitális zoom azért került a tablóra, mert elvileg a fényképezőgép a belső raw-ból és nem az én rendelkezésemre bocsátott jpg-ből nagyít, vagyis elvileg több információt tartalmaz. A CHDK ugyan lehetőséget adott volna a raw elmentésére, de lusta voltam betölteni a firmware-t. Ma reggel pedig megnéztem, mit enged látni a légkör a Canon 1100D + SW MC 102/1300-as felállással. Nem sokat: az erős szél és a turbulens légkör a megfigyelés ellen dolgozott. Bolygókamerás felvétel egy sem sikerült. Ami sikerült, az a fényképezőgép jpg kimeneténél jóval több árnyalatot tartalmazó raw-jából kinyerni pár élvezhető fotót.

2014.01.12. nyers fotó

2014.01.12. nyers fotó

2014.01.12. az árnyalatokat kiemelő fotó

2014.01.12. az árnyalatokat kiemelő fotó

2014.01.12. színezett fotó

2014.01.12. színezett fotó

2014.01.06. ND5 filteren át, tartott pixelmérettel: Canon A800 3.3x optikai, Canon A800 13x digitális, Fuji HS20EXR @ 720mm, Canon 1100D @ 1300mm

2014.01.06. ND5 filteren át, tartott pixelmérettel: Canon A800 3.3x optikai, Canon A800 13x digitális, Fuji HS20EXR @ 720mm, Canon 1100D @ 1300mm

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail