Monthly archives: július, 2014

Borealis starparty 2014.07.19.

 

Távcső a Cassiopeia alatt

Távcső a Cassiopeia alatt

Az éppen vonuló nyáj miatt érdekesen indult a Borealis Klub szervezte szelicsei starparty, viszont az égbolt aránylag partnernek bizonyult. Ezúttal az M13-at tűztem ki fotós célpontul, de a Hold és a Szaturnusz is útba esett. Csemegének két szép kettőscsillagot vadásztam le, az Alcor-Mizar párost és a Beta Cygnit.

A felhasznált felszerelés SW 150/750 motorizált EQ3-as állványon, Canon 1100D fényképezőgép Magic Lantern firmware-rel hajtva, illetve a szappantartó Canon A800-as CHDK-val, és Scopium bolygókamera. Az M13-hoz 24 dark és 82 light frame készült, ISO 800 és 1600-on, 25-30 másodperc körüli expókkal – hosszabbat nem bírt most meg a vezetés nélküli mechanika. A DeepSkyStacker összesen 34 perc fényt integrált a végső képekhez. Meglepetésképp szépen előkerült nemcsak az NGC 6207 galaxis, hanem az IC 4617 galaxis is. Edzésképp még előző hajnalban előkerítettem a Catena Davy kráterfüzért is, amivel szerencsém volt, mert a kedvező megvilágítás ellenére a nyugodtság rosszabb volt Szelicsén, mint előző hajnalban Kolozsvár fölött.

(tovább…)

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csillagtúra a Magyar Napokon

Az idén ötödjére szervezett Kolozsvári Magyar Napok keretében lesz egy csillagtúra is kedd este 21 órai indulással.

A tájékozódást természetesen ezúttal is a Göncölökkel kezdjük, majd a Nagy Göncöl rúdjának íve mentén, útbaejtve az Ökörhajcsárt, beazonosítjuk az egymáshoz igen közel  mutatkozó Marsot és Szaturnuszt a Mérleg csillagkép területén. Rögtön a Marstól balra ott találjuk a nyelv szerinti ellenségét: az Antares csillag neve Árész (Mars) elleni jelentésű. Az égi Skorpió jó alkalom Orion meséjének a felidézéséhez, aki ugyanaz az égi alak, mint a Bikával megküzdő Gilgames – akiről talán a mi Toldink bika-jelenetét mintázta Arany János. Élesebb szeműek a Herkulesben megpillanthatják az M13 gömbhalmazt, mint ködös, elmosódott csillagot. Ám az égboltot mindenképp a Lant csillagkép Vegája uralja. A közelében suhan az égi Hattyú –  e két csillagkép területét vizsgálta a Kepler űrtávcső 2009 és 2013 között és kerítette elő százával a naprendszeren kívüli bolygókat.

A keleti égbolton már mutatkozik az Androméda galaxis, szintén éles szeműeknek való célpont: az égbolt legtávolabb eső szabad szemmel látható égitestje. Amikor a fény elindult a Tejúthoz hasonló galaxisból, mi emberek, még nem is léteztünk.

Bár nyár van, nem árthat a vastagabb felső, a városon kívül ugyanis hűvösebb van. Erdei ösvényhez megfelelő lábbeli és elemlámpa kötelező. Kiskorút kísérjen felnőtt. Túratérkép, szabályzat és további részletek itt, korábbi túrákról beszámolók emitt.

Kedvezőtlen idő esetén ez a csillagtúra  – mivel része a magyar napok rendezvénysorozatnak – nem tehető át más időpontra, ezért elmarad. Az augusztusi túrát szeptember-októberben követi majd újabb.

===

A szervezők közleményben hívják fel a magyar napozók figyelmét az alábbiakra.

Vigyázzunk egymásra a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt!
A KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK öt év alatt a Kárpát-medencei
magyar közösségünk egyik legnagyobb és legértékesebb kulturális
rendezvényévé nőtte ki magát, ezt igazolják az elmúlt évek részvételi
adatai és az a sok pozitív visszajelzés, amit a résztvevőktől kaptunk.Közösségünk méltán érdemelte ki az általános elismerést példaértékű,
civilizált magatartásával, az egybetartozás érzésének egymásra
odafigyelő megélésével.

Ennek szellemében, illetve tekintettel arra, hogy a hét folyamán –
főként a koncertek idején – várhatóan számottevő tömeg gyűlik majd
össze a Főtéren, fontos, hogy TARTSUK TISZTELETBEN A
BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEKET. Ez jelenti a garanciát arra, hogy
rendezvényünket az elkövetkezőkben is meg tudjuk szervezni.

VIGYÁZZUNK TOVÁBBRA IS EGYMÁSRA, KIEMELT MÓDON
PEDIG GYERMEKEINKRE ÉS AZ IDŐSEBBEKRE. ÉPPEN EZÉRT
KÉRJÜK ÖNÖKET, OLVASSÁK EL FIGYELMESEN AZ ALÁBBI, ERRE
VONATKOZÓ FELHÍVÁSUNKAT!

• Kérjük, kisgyermekkel, csecsemővel, illetve gyerekkocsival ne
menjenek a tömeg sűrűjébe.

• Javasoljuk, hogy kiskorúak számára igényeljenek az információs
pontoknál gyerekkitűzőket. Ezeken tüntessék fel a gyerek nevét,
illetve a szülők, rokonok telefonszámát.

• Ha valaki eltűnt gyereket talál, kérjük, kísérje a TIFF-házban
működő gyerekparkolóba vagy az információs pontokhoz.

• Fokozottan figyeljünk oda a 14 éven aluliakra. Javasoljuk, hogy a
tinédzser korúakat is felnőttek kísérjék el az esti programjainkra.

• Egyes esti programok idejére az idős, illetve mozgáskorlátozott
vendégeink számára ülőhelyet tartunk fenn. Ezek elfoglalása
érkezési sorrendben történik, ezért javasoljuk, érkezzenek
meg idejében a helyszínre. A fiatalabbakat arra kérjük,
ne foglalják el az ülőhelyeket, illetve adják át helyüket az
idősebbeknek. Igény esetén az idősebbek hozhatnak magukkal
ülőalkalmatosságot.

• Háziállatokkal a rendezvény területére belépni tilos!

• A szemetet csak az erre kijelölt helyekre dobjuk!

• Vigyázzunk a közterületen elhelyezett térelemekre, beleértve a
Mátyás-szobrot.

• Az utolsó napi tűzijáték előtt, alatt és után ne próbálják
megközelíteni a pirotechnikai kilövő csöveket, vezetékeket,
berendezéseket.

• A rendezvény területén egészségügyi ellátó hely, rendőrség,
és számos információs pont áll vendégeink rendelkezésére.
Bármilyen gond, provokáció esetén forduljon a helyszínen
lévő rendvédelmi szervekhez, vagy a szervezőkhöz. Kérjük, a
rendbontást kerülve élvezze az esti programjainkat.

• Ha sérült, bajba jutott embert lát környezetében, kérjük, jelezze
a Főtér szélein található kiszolgáló pontoknál, értesítse a helyszínen
állomásozó mentőszolgálatosokat.

• A WC-sort a Szent Mihály-templom Szentegyház utca bejárata felőli
oldalán találják, ezen kívül éjfélig a parkolóban található közvécé is
nyitva lesz.

Megértésüket köszönjük!

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Gondolatok az amatőrcsillagász-etikáról, fotózásról és rendszerezésről

A szerző és a Hold mögül kibukkanó Jupiter (kompozit)

A szerző és a Hold mögül kibukkanó Jupiter (kompozit)

Néhány perc gondolkodással is már megragadhatatlan mennyiségű vonatkozást, elágazást és lehetőséget láttam felvillanni, hogy miként is lehetne hozzáfogni ehhez a témához. Hadd kezdjem azzal a konkrétummal, ami az utolsó csepp volt a pohárban: egy közösségi oldalon valaki sajátként feltöltött egy olyan fényképet, amit szinte biztosan nem ő készített.

A hobbit az ember nem a létéhez alapvetően szükséges erőforrások megteremtése végett műveli – az a munkája, bár a legszerencsésebbeknél a kettő egybeeshet. Mivel a hobbi jellemzően nem megélhetés, a mindennapi farkastörvények érvényüket kellene, hogy veszítsék. Az ember mindenhová magával viszi ugyan a gyarlóságát, de a hobbi az a terület, amely akkor is lehetőséget kínál a fair play-re, az érdek nélküli tetszésre[1], amikor a munkás hétköznapok nem.  Hogy pontosan miért mélyül valaki egy hobbiba, az teljesen egyénfüggő, ahogyan a hobbiválasztás is.   A hobbi jellege és az azt művelő személy alkata – ez részleteiben a pszichológia felé tereli a figyelmet, összességében pedig inkább filozófiai, esztétikai kérdésnek tekinthető szerintem.

E szöveg írójaként  jó alkalom ez a pár sor, hogy elmondjam, a csillagos ég, a világmindenség hatalmassága és a benne elfoglalt helyem viszonylagos ismerete a klasszikus lúdbőrözés mellett a gyomrom tájékán vált ki olyasféle érzést, mint egy ötszáz éves templomban felhangzó kórusmű vagy egy hüvelyknyi csempére felfestett miniatúra.

(tovább…)

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

A Hold körbejárása

Miért ne járhatnánk körbe a Holdat, képzeletben legalábbis? Nem épp az Apollo 8 szemszögét, de néhányszáz soros php már szép látványt tud generálni egyetlen darab jól sikerült Hold-fotóból. Kettőből még jobbat.

Persze a Hold túloldala nem elérhető a Földről. Ezt azzal bekkelem ki, hogy de hát kérem, az nincs is megvilágítva. Hogy a forgatással vesződő információ ne szúrjon szemet, nem a teleholdat használtam fel, hanem kicsivel előtte majd kicsivel után készült fotókat, s így szép a terminátor. Így a Hold körül egy nem teljes kört, hanem egy patkószerű ívet járhatunk be – ennek a patkópályának a közepén tekintjük a sötét, megvilágítatlan – de számomra lefényképezhetetlen túloldalt. A Hold librációja sajnos megakadályozza, hogy nagyon különböző időpontokban rögzített holdakat fűzzek egybe egy teleholddal, a mostani földközeli teleholdak pedig annak sem kedveznek, hogy a telehold körüli napokból válogassak – már ha megengedi az időjárás. Ám ha már amúgyis készülnek a holdfotóim, ennek még néhányszor nekifutok.

Utazás a Hold körül

Utazás a Hold körül

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Hold – szuper-e

20120505_hold_fuji_hs20exr

2012.05.05.
A telehold földközelben
Fuji HS20EXR

Kanonizálódni látszik a szuperhold kifejezés, noha a legkevésbé sem tudományos. Mindössze annyit jelent, hogy ellipszis pályáján a Hold épp a Föld közelében jár, amikor a mi szemszögünkből teljesen megvilágítja a Nap (teleholdkor). Vagy épp újholdkor: egy asztrológus csapott a hasára és találta ki a szenzációnak hangzó kifejezést 1979-ben, és a sajtó hű volt önmagához, felkapta a szót. Azóta a bulvártudományos világvége-rovatokban gyakran feltűnik a szó több-kevesebb igénnyel megírt cikk kíséretében. A csillagászat iránt komolyabban érdeklődők ágálása hiábavalónak tűnik, miután a NASA címbe vette és a cikkben sem marasztalja el a kifejezést – bár jelzi, hogy ez nem a tudományos neve a cseppet sem szenzációs jelenségnek.

Ennek apropójával néhány friss Hold-fotóm. SW MC 102/1300 + Canon 1100D, illetve SW 150/750 + Scopium a használt műszerek. A korong-méretek összehasonlításához ügyeltem, hogy tartsam a fényképezéskor az azonos beállításokat.

FRISS: az asztrofoto.hu a hét fotójául választotta a nagyjából földközeli-nagyjából földtávoli tartózkodásakor megörökített holdpárost – nem kis meglepetésemre. Ugyanis az ötlet sem új és a kivitelezés sem, emellett a mérethűség kedvéért egy-egy raw-kockából dolgoztam, tehát nem stack-ek, s nem is élesítgettem a korongokat :)

(tovább…)

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Az elmúlt napok terméséből

Az elmúlt napokban a Szaturnuszt és a Napot kaptam lencsevégre a  már ismertetett módszerekkel (1) (2) (3). Íme az eredmények.

2014.07.02. Szaturnusz – fényesebb holdjai

2014.07.02. Szaturnusz – fényesebb holdjai

2014.07.02. Szaturnusz: a kidolgozott korong

2014.07.02. Szaturnusz: a kidolgozott korong

2014.07.02. Szaturnusz – holdakkal

2014.07.02. Szaturnusz – holdakkal

(tovább…)

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Jól kalibrált monitoron mindegyik számnál elkülönülő árnyalat látszik. Ha mégsem látszanak, akkor a megjelenített képek színhiányosan rajzolódnak ki. A monitort valószínűleg kalibrálni kell.

You should see distinct shades for each number. If those shades are not clearly visible, the displayed pictures will lack accuracy. Your display most likely needs to be calibrated (brightness, gamma, contrast etc.).