Very good seeing conditions, at the beginning. ASI 224MC, TSO ADC, N250/1200, HEQ5, home observatory, mountpusher






Very good seeing conditions, at the beginning. ASI 224MC, TSO ADC, N250/1200, HEQ5, home observatory, mountpusher
Jupiter and Io. I just realized why I don’t have a TV: I can see live interplanetary feeds from my balcony. And while there is less action and it’s considerably slower, Galileo Galilei did stuff like this – just a tad more low tech. ASI 224MC, TSO ADC, N250/1200, HEQ5 guided by the soapbox project.
(tovább…)
A Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk a kötött keringés miatt – jut eszembe a földrajz órán hallott rigmus. Persze ez igaz az akkori földrajz órák elvárásai mentén. Asztrofotósként azonban természetesen mélyebbre ások.
Mivel az időjárás az elmúlt hónapokban nagyon keveset, újabban szinte semmit sem engedett meg, régebbi fotókból gyűjtögettem. A cél az, hogy a teleholdon kapjam el a korong librációját – amihez hosszú idő és természetesen telehold szükséges. A játékhoz hozzá tartozott volna, hogy a teleholdnak ne csak a napját, hanem a konkrét pillanatát, legalább óráját csípjem el, de ettől eltekintettem: emiatt a korongból egyik-másik képen épp egy kicsi hiányozhat.
Hogy a bólogatást kihangsúlyozzam, képszerkesztőben úgy forgattam a képeket, hogy a Tycho kráter 6 óránál álljon (nagyjából) és a korongok méretét teljesen egyformára állítottam.
(tovább…)
I filmed the giant Jupiter a whole night as its Great Red Spot entered and left view. I also filmed Io exiting from behind Jupiter then move away and Europa moving towards the planet. And put all data together to show it as a time lapse movie.
I used my known setup: the 150/750 newton scope on the motorized EQ3 mount, a 2x barlow + extension tube (another barlow tube with the lens removed) + Scopium webcam (640×480, 8 bits RGB). I disassambled and adjusted the barlow+extensino tube+webcam assembly two times during the night to get the most out of the setup in terms of a great disk photo, knowing when putting all the frames together compensating for the rotation, xy offset and size will be only a small fraction of my problems.
To be noted that the observation started with Jupiter relatively low, near the horizon (about 30 degrees, in a city) and that the seeing varied substantially during the session, peaking at an almost perfect seeing, one I’ve never seen before from within this city.
I took the first video on November 3rd, 2014 at 0:53 UTC and the last one at 4:36 UTC. Location: Kolozsvár city, Romania, EU.
Miért ne járhatnánk körbe a Holdat, képzeletben legalábbis? Nem épp az Apollo 8 szemszögét, de néhányszáz soros php már szép látványt tud generálni egyetlen darab jól sikerült Hold-fotóból. Kettőből még jobbat.
Persze a Hold túloldala nem elérhető a Földről. Ezt azzal bekkelem ki, hogy de hát kérem, az nincs is megvilágítva. Hogy a forgatással vesződő információ ne szúrjon szemet, nem a teleholdat használtam fel, hanem kicsivel előtte majd kicsivel után készült fotókat, s így szép a terminátor. Így a Hold körül egy nem teljes kört, hanem egy patkószerű ívet járhatunk be – ennek a patkópályának a közepén tekintjük a sötét, megvilágítatlan – de számomra lefényképezhetetlen túloldalt. A Hold librációja sajnos megakadályozza, hogy nagyon különböző időpontokban rögzített holdakat fűzzek egybe egy teleholddal, a mostani földközeli teleholdak pedig annak sem kedveznek, hogy a telehold körüli napokból válogassak – már ha megengedi az időjárás. Ám ha már amúgyis készülnek a holdfotóim, ennek még néhányszor nekifutok.
Korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy a mi szemszögünkből gyakorlatilag álló Holdat miként lehetne megforgatni a tengelye körül. A teleholdból eredményül kapott forgás természetszerűleg tele van képi hibákkal, a peremeknél ugyanis a felület vetülete tart a nullába, így a hiba a végtelenbe. Ezért most mással próbálkoztam: ezúttal „valóban elhagyom a Földet”.
Kiindulópontként a – természetesen a Földön :P – június 9-én készült dagadó Holdat ábrázoló fotómat választottam. Ezen a fotón bal/keleti oldalon nagyon szép, kiegyensúlyozott terminátor mutatkozik aránylag távol, de nem túl távol a peremtől. Elég távol ahhoz, hogy a peremnél jelentkező végtelen-hiba ne rondítsa el a végső fotót (a fekete végtelen hibával is fekete marad), viszont elég közel hozzá ahhoz, hogy a Holdból elég sok látszódjon és sokat lehessen rajta fordítani.
A programomat úgy módosítottam, hogy a hiányzó gömbfelületet ne szürkével/rácsozattal, hanem feketével pótolja. Így kibekkeltem azt a hiányosságot, hogy nincs a Hold túloldaláról (és további köztes szögekből) készült saját fotóm. Ami fekete az fekete – s mindegy, hogy a Hold innenső vagy a túlsó gömbszeletkéit nem látjuk.
És akkor a végeredményhez hagyjuk el a Földet és a Föld-központúságot. Legyen a pályánk Hold körüli, a Föld távolságában, és a Földhöz képest maradjunk le rajta 75 fokot. A Földtől kb. 282 ezer kilométerre vagyunk. Ez már elég durva nézőpontváltás, majdnem egy negyed fordulatnyival vagyunk arrébb. Azért épp 75 fok, mert elég látványos változásokat okoz úgy, hogy eleget megtart a Hold felszínéből, hogy érezzük, a miénk is meg nem is, még ismerős de már nem megszokott.
Ebből a nézőpontból az egyébként a korong közepetáján látszó Kopernikusz a perem széle felé található 2 és 3 óra között, míg a Tychót a peremen találjuk 4 és 5 óra között. Nem tudom, felismerném-e a Holdat, alakzatait abból a távolságból.
A Hold tengelyforgása kötött, vagyis felénk mindig ugyanazt az oldalát mutatja. Némi kilengésnek (a librációnak) hála a Hold felületének jóval több, mint fele figyelhető meg a Földről, de a legfrissebb kutatások szerint a Föld felé néző oldal már nagyon rég felénk néz.
Ennek az egyik folyománya, hogy a korong peremén lévő, egyébként természetesen kerek krátereket és alakzatokat oválisnak látjuk. A Földről ez már csak így van. A világűrből sikerült persze másképp fotózni, és aki a Hold tengelyforgására kíváncsi, az megnézheti itt vagy játszhat vele Google Earth-ben.
Node én saját kútfőből is szeretek meríteni, alkotó ember vagyok, nem afféle középkori kompilátor. Korábban megmutattam már, hogy viszonylag egyszerű a Napot gömbként körbeforgatni, viszont a Nap valódi tengelyforgása és megfigyelhetősége, az idézett cikkben leírtam, sokkal bonyolultabb, mint amit egy ilyen forgatóprogram megközelíthet. A Hold egyszerűbb: nem változik a felszíne és sokkal kevésbé megdőlve látjuk.
A Jupiter, az Orion-köd és a Hold után most a Nap-észleléseimet foglalom össze. Helye volna az 1999-es napfogyatkozásnak, mint nagy nyitánynak, de fényképem arról sincs, így marad az ahhoz képest késői kezdet.
Ebben a cikkben ismét a teljes korongnak szánom a figyelmet, a részletei – mint a granuláció – csak ráadásként kerültek ide.
A képek készítési módja változatos. Van szappantartós, Fuji HS20EXR-s, Canon 1100D-s 102/1300-on és 150/750-en, illetve bolygókamera-mozaik is, mind kézből vagy motorizált EQ3-as állványról. A kollekcióm legszebbik darabjai talán a Vénusz-tranzitot megörökítő képek, vagy hát az analemma. A napkelte- és napnyugta-sorozat szintén előkelő helyet érdemel. Kísérletileg foglalkoztam még a napkorong forgatásával is. Utóbbi akkor hasznos, ha egy peremközeli folt szemből látszó alakjára vagyunk például kíváncsiak.
A témát csak érinti, de ha nem kezdek bele, nem jut eszembe újra forgatni a napkorongot. A Zooniverse újabb citizen scientist projektje a sunspotter, ahol napfoltokat kell összehasonlítani. Egynémely folt-fotó a felbontása alapján úgy tűnt, mintha forgatott fotó volna, ami logikus: ha már foltok összehasonlítása a cél (spotmash :P), akkor a perspektíva torzításának kiiktatása fontos.
(tovább…)
A repülős fotókból állítottam össze most egy gyűjteményt.
Copyright © 2023 Csillagtúra.