
Mátis István: Felhős analemma
Mátis István amatőr csillagász munkáját dicséri a Kolozsvár egén fényképezett analemma.
Analemmát fotózni az egyik legnagyobb fényképészeti kihívás, ugyanis egy éven át kell nagy pontossággal és következetességgel exponálni. A sikerek mellett több kudarcos próbálkozás is ismert – a legprofibbak is hibáznak, illetve megtréfálja őket a technika ördöge. Ezért különösen értékes ez a fénykép.
Mátis István a klasszikusnak mondható módszerrel dolgozott: fotózáskor mindig két expozíció készült, hasonlóan az első magyarországi analemma-készítőhöz – Ladányi Tamáshoz: Mátis István is exponált egy napszűrőset, amelyen csak a Nap korongja látszott és egy szűrő nélkülit, amelyen a nap környéke ugyan beégett, de látszott a tágabb környezet – ezekkel utólag össze tudta illeszteni a napfotókat, majd a végeredményhez az egyes képkockákat. Napszűrőként a fotózásra alkalmas Baader napszűrőt használta.
Ha az elkészült magyar analemmákat tekintjük, ez a sorban a negyedik, illetve a második Kolozsváron készült munka. Ladányi Tamás (Veszprém), jómagam (Kolozsvár) és Soponyai György (Budapest) után újabb magyar analemmával gazdagodott az amatőr csillagász közösség. Gratulálok :)

Ladányi Tamás (2010 vége)

Soponyai György (2014 januárja)
Mátis István háromnyelvű cikke itt olvasható. A fotós a Borealis amatőr csillagász klubban tevékenykedik, Mintaka nevű távcsövét saját maga építette.
Végezetül egy vicces követelés: ezennel Kolozsvár bejelenti (dobpergés), hogy igényt tart a Kárpát-medence analemma-fővárosa czímre.





