kütyüműhold

PhoneSat: a kütyüműhold (NASA/ames)

Az Amerikai Űrügynökség három okostelefont lőtt fel néhány napja az Antares rakétatípus első missziója keretében. A hármas úgy tűnik, hogy minden idők legolcsóbb műholdjai lesznek. A PhoneSat, vagyis Telefon-Műhold program célja kideríteni, hogy használhatók-e tömeggyártásban készült kütyük a bolygónk körüli pályákon. Az első jelek szerint igen: a telefonok rádiójeleit sikeresen fogták. Ezek az első űrkütyük két hétig maradnak pályán.

Vegyük sorra: az okostelefonokban van egy halom érzékelő, köztük GPS, van saját fényképezőgépük, több adóvevőjük, és nem utolsó sorban erős processzoruk és Android, vagyis Linux operációs rendszerük. A nagyobb képeket apró adatcsomagonként fogják a földi irányításnak továbbítani. A kütyü-műholdakat a Google-HTC One Touch okostelefonja köré építették fel, kevesebb, mint 7.000 dollárból. A NASA nagyobb akkumulátort és rádió-adóvevőt tett a készülékre és kikapcsolta a telefonhívás-funkciót, vagyis a műholdakat nem lehet tárcsázni. Egy műhold méretre egy egy literes kockában kapott helyet, vagyis 10x10x10 centiméteres, így megfelel a CubeSat szabványnak.

Különben ugyanilyen méretű kockában lakik a 2012 eleje óta máig üzemelő MASAT-1 magyar műhold is. Romániának is van egy kocka-műholdja, emezt GOLIATnak hívják.

 

forrás:
http://www.nasa.gov/directorates/spacetech/small_spacecraft/phonesat.html
http://www.sciencedaily.com/releases/2013/04/130422112914.htm

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail