Csillagtúrázók napfordulókor

Csillagtúrázók napfordulókor

A magasan járó nap a hosszú alkonyatban is éreztette a hatását: egyszerűen nem akart sötétedni. Finnországban ilyen tájt még javában sütött volna a nap, s Rovaniemin túl (ahonnan a Mikulás jön[citation needed]) le sem ment volna.

Ezért rendhagyó módon nem a Göncölökkel kezdtünk, hanem Hipparkhosszal, aki bő kétezer éve rendszerezni kezdte a csillagokat. Természetesen sorra kerültek a Göncölök, majd a Cassiopeia is, ám ezúttal mondakör nélkül, hisz nem rajta volt a sor.

Számba vettük a csillagok fényességét, színét, hunyorgását – szemben a bolygók nyugodt fényével. A Szaturnuszt és a Marsot azonosítottuk, utóbbi fényével vetekszik az Antares. Messzire kalandoztunk, előbb a naprendszerbeli majd a csillagközi távolságokkal (ha a Hold egy ping-pong-labda, a Föld egy kislabda, egymástól négy méterre, akkor a Nap kb. Szászfenesről világít, a legközelebbi csillagok pedig Aradról vagy azon túlról), s közben szívtuk a friss levegőt – azt az oxigént, ami 5-6 milliárd éve felrobbant csillagokból maradt vissza, még a Nap keletkezése előtti időkből.

Figyelmet kapott a Skorpió, amely az Oriont váltja az égbolton, és az Ikreket nemző Hattyú, mellette a Lant. A Herkules, aki úgy hős, hogy a szót ókori együtthatóval kell beszorozni.

A jövő-menő felhők többszörösen felborították a túratervet, de hát a pakliban benne van ez is.

A csillagtúrát a Giordano Brunótól a Kepler űrtávcsőig vezető bolygókeresés zárta és az, hogy most már igencsak úgy fest, valóban csak idő kérdése és meglesz az első jele a Földön kívüli életnek.

A következő csillagtúra valamikor majd lesz. Jó tervnek tűnik egy meteorvárós kinnéjszakázás, esetleg hozott gitárral, de ez még a jövő zenéje.

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail