Az Interstellar című filmet három okból vártam nagyon. Először is a rendező miatt. Az Inception a világa (tehát nem a cselekménye) miatt az egyik olyan film, amin nagyon sokat gondolkodtam és szabad perceimben fel-felidézem egyik-másik jelenetét. Noha nem nézem újra, mert jobb így. Másodsorban a zeneszerző, Hans Zimmer hatalmas ígéret. S nem utolsó sorban amiatt is vártam az Interstellart, mert végre egy nagyszabású világűr-scifi s iménti kettővel ez az elegy hatalmas elvárásokat is ébresztett bennem.

Néztem a trailereket és mert a fekete lyuk (környékének) képi megjelenítése egy, a falamra kitett neutroncsillag-modellel nagyon egybevág, előkerestem egy backstage-et, ahol a tudós gárda elmagyarázta, hogy mennyit dolgoztak a fekete lyuk környékén, annak hiteles ábrázolásán. Emiatt arra számítottam, hogy nagyon szigorú scifi lesz, ahol lassú a mozgás, drága, nagyon drága az üzemanyag és az ember végtelenül törékeny a világmindenséggel szemben. Arra számítottam, hogy a világűr nem csak karton-díszlet lesz, hanem a cselekményt a maga teljes kegyetlenségével, a fizika törvényeivel alakító elem.

Aztán megnéztem a filmet. És minden képi szépsége dacára csalódtam, mert a film maga vert át.  (tovább…)