Caspar David Friedrich festménye, a Vándor a ködtenger felett alapján

A szeptemberi Távcsőállítás az alkonyatban című képen, vagy inkább kompozíción, ötleten nagyon sokat gondolkodtam azóta is. Aztán elkészítettem a Távcső az Orion-köd peremén címűt, és ezt folytatható útnak találtam. Emellett az ég napok óta ködös-felhős, egészen analemma-novemberi hangulatú, kiaknázatlan/feldolgozatlan nyersanyagom nincs, viszont foglalkozni akartam valamilyen oldalról az égbolttal, égbolt-fotóimmal.

Számítógépen a fotók pixelekből állnak, a pixelek bitekből, és amíg ez igaz, képszerkesztőben bármi előállítható, és nagyon sok mindent elő is állítottak már, csak meg kell guglizni. Ezért az itt közölt fotók esetében bevezettem azt a szabályt, hogy saját alapanyagból kell készülniük: az égi hátteret jómagam fotóztam és dolgoztam fel Registax-szel, DeepSkyStacker-rel, Iris-szel, IrfanView-val, amivel. A sziluetteket pedig saját (például a távcsöves ember) vagy neten talált darabkákból (csoport, fák, pár) alakítottam ki és raktam össze. Ennek a sziluett-játéknak előzménye még az első csillagtúra-plakát, ami viszont szegről-végről a 2009-es nemzetközi csillagászati év plakátjából merített ötletet, ami viszont ki tudja, milyen régi klisékre épít.

Ez a sziluett-játék adott esetben kozmetikai jellegű, az Orion csillagképpel készült fotót a ferde horizont és a fényszennyezés is csúfítja, illetve hát a kép egyik sarka használhatatlan.
(tovább…)