Hétvége a meregyói ég alatt

Ködök a Tejúton

Ködök a Tejúton

66 kilométerre Kolozsvártól, a Vlegyásza hegységben fekszik Meregyó (Mărgău) falu, a tengerszint felett nagyjából 800 méternyire. Ilyen messzire Kolozsvártól már igazából csak Bánffyhunyad szerény fényei zavarják az égboltot, így ideális hely az amatőr csillagász számára. NZ jóvoltából töltöttem el egy hosszú észlelőhétvégét, vele és további vendégeivel csillagászkodtunk.

Az ég felé fordított műszerek: egy villás goto állványon ülő jókora Celestron Schmidt-Cassegrain tubus (nem jegyeztem le a típusát, de talán a 14″-es), különböző keskeny sávú filterek és egy Lunt Hα naptávcső, valamint egy színes és egy monokróm Atik kamera NZ részéről, jómagam pedig a jól bevált motorizált EQ3-as állványra helyezett Canon 1100D-vel fotóztam a 18-55-ös és az 50-es objektívekkel, illetve bele a távcsövekbe. Tetézendő, munkára fogtam a kicsi Canon A800-ast is, és nem bántam meg.

A kolozsvári mércével pompás égbolthoz olykor olyan pára társult, hogy – nem túlzás – folyt a víz a műszerekről és a képek jó fele emiatt ment a kukába. A fotózás munkamenete ugyanis halvány égterület esetén: (1) fókuszállítás fényes égterületen, (2) ráállás a sötét égterületre, (3) keretező- és megvilágítás-ellenőrző tesztfotók, (4) a tulajdonképpeni fotózás. Párásodás esetén a törölgetés a fókusz elrontását jelenti, ami a műveletsor ismétlését jelenti, feltéve, hogy mire a tulajdonképpeni fotózás kezdődne, nincs-e megint teljesen bepárásodva az objektív.

(tovább…)


OpenBabel.Erdély

openbabel.erdely_kicsinyitveAz OpenBabel.Erdély projekt is a csillagtura.ro oldalra költözött. A programot annyiban update-eltem, hogy kicseréltem a dátumot és aktualizáltam benne a hivatkozásokat.

A többi változatlan, vagyis: az OpenBabel.Erdély egy ingyenes fordítói segédprogram. Jelentősen megkönnyíti mindazok munkáját, akik Erdélyben magyar szövegeket készítenek, fordítanak.

Erényei:
– A bekapcsolt alkalmazás a képernyő egy kis felületén jelenik meg, amelybe beírhatóak, bemásolhatóak azok a román szavak, kifejezések, rövidítések, amelyekkel munka közben találkozunk, és amelyek pontos/helyes magyar megfelelője éppen nem jut az eszünkbe. Az adott szó beírása elindítja a keresést, és azonnali fordítási javaslatok jelennek meg a keresett szavakra, betűcsoportokra. Tovább >>


csillagtura.ro – új kezdet

csillagtura.ro

Mondjuk ez is lehetne

Az a sok téma, amivel így vagy úgy, többnyire hobbiból foglalkozom, illetve tervezek foglalkozni, kinőtte a régi helyét, és teljes függetlenséget kíván magának. A régi, főleg amatőr csillagászattal foglalkozó felület mellett a csillagtura.ro oldalon irodalomtól programozáson át, útba ejtve a fényképeket és a zenét,  előfordul majd minden, ami hozzám tartozik, rólam szól. Van néhány képregény-izém, azoknak itt a helyük. Azt hiszem, nem kevés egy ember ahhoz, hogy bejárja a komoly mérésekhez szükséges fegyelem, a játékos kockulás és hexahedronkodás, az irodalom, a zene és a csillagászat közötti vidékeket. Ez talán valamelyes káoszt eredményez majd – de hát nem lehet kaotikusabb nálam, nálunk, az embernél. És mindenképp kapaszkodó lesz, hogy ha elég nagy horderejű a kérdés, akkor a kérdéstől függetlenül a válasz már ismert: 42.

Blog? A szoftvere igen, az egyszerűség kedvéért wordpress-t telepítettem házi pluginokkal. Mert a wordpress-től tudjuk: code is poetry. Tartalmilag nem, mert messze nem naplóként fogom használni. Tehát aki jót akar magának, az nem blogként, hanem honlapként hivatkozik a csillagtura.ro-ra.

Többnyire magyarul fogok írni (vagy rajzolni), az érdekesebb témákat megírom angolul, vagy ha olyan, románul.

A Bükkből hazajövet az egyik csillagtúráról hívta fel valaki a figyelmemet, hogy angolra fordítva a csillagtúra szót és azt a tevékenységet, amit a Bükkben csináltunk, eléggé érdekes a végeredmény. A megfelelő szinonimát választva ugyanis az angol csillagtúra: Star Trek. Erre, esküszöm, nem gondoltam, amikor a nevet választottam. Az égboltismereti túráknak sokkal gyakorlatiasabb logika mentén találtam ezt a nevet. Ám jól van ez így is :)

kereses_szingli_kisebb


A 10. csillagtúrán jártunk

Csillagtúrázók a Nagy Göncöl alatt

Csillagtúrázók a Nagy Göncöl alatt (fotó: NLT)

A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett csillagtúra véletlenül úgy sikerült, hogy a tizedik lett. Tág korosztály, mintegy hatvan érdeklődő gyűlt össze a találkozóhelyen, ahonnan az erdőn át értünk a fényszennyezéstől kicsit védettebb észlelőhelyre. A csoport nagyobb volt a megszokottnál, ezért Szöllősi István barátomat segéd-túravezetőnek jelöltem. Ő zárta a sort, és értesített, hogy a csoport egy része vele egyetemben lemaradt – de ez csak néhány perc csúszást okozott a programban. Egyébként a nem túl kedvezően alakuló felhőzet sem volt megnyugtató, de időjárás tekintetében sok mindent láttunk már.

(tovább…)


A Vénusz és a Jupiter szoros együttállása 2014.08.18.

A Vénusz és a Jupiter együttállása. 2014.08.18.

A Vénusz és a Jupiter együttállása. 2014.08.18.

Kinéztem Stellariumból jó előre. A közelítést autóból láttam előző hajnalban. Próbáltam észlelőtársakat toborozni, és előkészítettem a felszerelést. Hajnalban kimentem a viszonylag tág horizontot (és nagyon rossz közbiztonságot) nyújtó iparnegyedbe. Nem árt, ha az ember felkészül állatok (és emberek) ellen. EQ3-as állványon a 102/1300-as távcső dolgozott vizuálisan és Canon 1100D-vel, fotóállványon a HS20EXR veterán, amellyel többek között a Vénusz tranzitját és a Jupiter Hold általi fedését is követtem.

Vizuálisan nagyon tisztán kivehetően láttam a Jupiter felhőit, de a fényképeken nem sikerült megörökíteni a felhősávokat, ahogyan a távol járó Vénusz alakját sem – a hajnali horizont meglehetősen nyugtalan volt és elkent minden értelmes részletet. Ráadásképp, amikor már összepakoltam, egy ígéretes repülő tűnt fel, amit le is fotóztam jó helyen, jókor.

(tovább…)


Vara asta e mai înnorată(?)

20140203_repulok_contrail_kondenzcsik_baranyfelhok

Cer deasupra Clujului

În ultimele luni am avut senzația că parcă cerul e mai înnorat decât… Deci că am mai puține șanse să văd ceva ceresc, am însă nenumărate oportunități să mă uit la nori. Dacă memoria nu mă înșală. Deci întrebarea mea este: este sau nu este ultima perioadă mai înnorată decât perioadele anterioare.

Am un  răspuns științific.

(tovább…)


Felhősebb az idei nyár(?)

20140203_repulok_contrail_kondenzcsik_baranyfelhok

Cer deasupra Clujului

Az utóbbi hónapokban az az érzés környékez, hogy tavaly mintha jobb lett volna az ég amatőr csillagász szempontból. Mintha kevésbé lett volna felhős. No nem úgy, mint a 2011-es(?) tél. Vagy a 2012-es… ha jól emlékszem. A kérdésem tehát az, megalapozott-e az az érzésem, hogy idén sokkal felhősebb volt az ég, vagyis vacakabb volt az időjárás amatőrcsillagász szempontból, mint tavaly.

Van tudományos válaszom.

(tovább…)


Szelicse 2014.08.02.

Itt vizsgálódott a Kepler űrtávcső

Itt vizsgálódott a Kepler űrtávcső is

Ha az ember engedi, közel jön hozzá a világmindenség.

Nehezen döntötte el az időjárás, hogy merrefelé fordul, végül talán Szamosújvárat vagy azon túl valahol a Máramarost verte el a vihar, Kolozsvártól délre pedig ugyan jó ég nyílt. Másodmagammal fogtunk hozzá a szelicsei sötétséghez, ezúttal csak könnyű felszereléssel – távcső nélkül, kit objektívvel, de a szokásos igényemmel pólusra állított EQ3-as állvánnyal. No meg a korábban sokat dicsért kis szappantartóval, amely más feladatot talált magának: a vihart. Talán Murphy vagy valamely rejtett légi mechanika az oka annak, hogy az inkább exponáló, mint szünetelő szappantartó több villámot szalasztott el a szünetekben, mint ahányat elkapott exponálás közben.

Az éjszaka legnagyobb részét a Kepler űrtávcső eredeti célterületére, a magasan álló Hattyúra, benne a Tejútra szántam. 20×3 percet. A többi inkább csipp-csupp expozíció. Bár szépen mutatkozik az Észak-Amerika köd és több más, vörös emissziós régió, csak találgatni tudom, hogy mit mutattak volna ugyanezek az expozíciók, ha a fényképezőgépemet nem vakítja meg a gyártó a hidrogén-alfa számára. A Vállfa (Collinder 399) írja alá a kiemelt képet, mert régi kedvenc.

(tovább…)


Borealis starparty 2014.07.19.

 

Távcső a Cassiopeia alatt

Távcső a Cassiopeia alatt

Az éppen vonuló nyáj miatt érdekesen indult a Borealis Klub szervezte szelicsei starparty, viszont az égbolt aránylag partnernek bizonyult. Ezúttal az M13-at tűztem ki fotós célpontul, de a Hold és a Szaturnusz is útba esett. Csemegének két szép kettőscsillagot vadásztam le, az Alcor-Mizar párost és a Beta Cygnit.

A felhasznált felszerelés SW 150/750 motorizált EQ3-as állványon, Canon 1100D fényképezőgép Magic Lantern firmware-rel hajtva, illetve a szappantartó Canon A800-as CHDK-val, és Scopium bolygókamera. Az M13-hoz 24 dark és 82 light frame készült, ISO 800 és 1600-on, 25-30 másodperc körüli expókkal – hosszabbat nem bírt most meg a vezetés nélküli mechanika. A DeepSkyStacker összesen 34 perc fényt integrált a végső képekhez. Meglepetésképp szépen előkerült nemcsak az NGC 6207 galaxis, hanem az IC 4617 galaxis is. Edzésképp még előző hajnalban előkerítettem a Catena Davy kráterfüzért is, amivel szerencsém volt, mert a kedvező megvilágítás ellenére a nyugodtság rosszabb volt Szelicsén, mint előző hajnalban Kolozsvár fölött.

(tovább…)


Csillagtúra a Magyar Napokon

Az idén ötödjére szervezett Kolozsvári Magyar Napok keretében lesz egy csillagtúra is kedd este 21 órai indulással.

A tájékozódást természetesen ezúttal is a Göncölökkel kezdjük, majd a Nagy Göncöl rúdjának íve mentén, útbaejtve az Ökörhajcsárt, beazonosítjuk az egymáshoz igen közel  mutatkozó Marsot és Szaturnuszt a Mérleg csillagkép területén. Rögtön a Marstól balra ott találjuk a nyelv szerinti ellenségét: az Antares csillag neve Árész (Mars) elleni jelentésű. Az égi Skorpió jó alkalom Orion meséjének a felidézéséhez, aki ugyanaz az égi alak, mint a Bikával megküzdő Gilgames – akiről talán a mi Toldink bika-jelenetét mintázta Arany János. Élesebb szeműek a Herkulesben megpillanthatják az M13 gömbhalmazt, mint ködös, elmosódott csillagot. Ám az égboltot mindenképp a Lant csillagkép Vegája uralja. A közelében suhan az égi Hattyú –  e két csillagkép területét vizsgálta a Kepler űrtávcső 2009 és 2013 között és kerítette elő százával a naprendszeren kívüli bolygókat.

A keleti égbolton már mutatkozik az Androméda galaxis, szintén éles szeműeknek való célpont: az égbolt legtávolabb eső szabad szemmel látható égitestje. Amikor a fény elindult a Tejúthoz hasonló galaxisból, mi emberek, még nem is léteztünk.

Bár nyár van, nem árthat a vastagabb felső, a városon kívül ugyanis hűvösebb van. Erdei ösvényhez megfelelő lábbeli és elemlámpa kötelező. Kiskorút kísérjen felnőtt. Túratérkép, szabályzat és további részletek itt, korábbi túrákról beszámolók emitt.

Kedvezőtlen idő esetén ez a csillagtúra  – mivel része a magyar napok rendezvénysorozatnak – nem tehető át más időpontra, ezért elmarad. Az augusztusi túrát szeptember-októberben követi majd újabb.

===

A szervezők közleményben hívják fel a magyar napozók figyelmét az alábbiakra.

Vigyázzunk egymásra a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt!
A KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK öt év alatt a Kárpát-medencei
magyar közösségünk egyik legnagyobb és legértékesebb kulturális
rendezvényévé nőtte ki magát, ezt igazolják az elmúlt évek részvételi
adatai és az a sok pozitív visszajelzés, amit a résztvevőktől kaptunk.Közösségünk méltán érdemelte ki az általános elismerést példaértékű,
civilizált magatartásával, az egybetartozás érzésének egymásra
odafigyelő megélésével.

Ennek szellemében, illetve tekintettel arra, hogy a hét folyamán –
főként a koncertek idején – várhatóan számottevő tömeg gyűlik majd
össze a Főtéren, fontos, hogy TARTSUK TISZTELETBEN A
BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEKET. Ez jelenti a garanciát arra, hogy
rendezvényünket az elkövetkezőkben is meg tudjuk szervezni.

VIGYÁZZUNK TOVÁBBRA IS EGYMÁSRA, KIEMELT MÓDON
PEDIG GYERMEKEINKRE ÉS AZ IDŐSEBBEKRE. ÉPPEN EZÉRT
KÉRJÜK ÖNÖKET, OLVASSÁK EL FIGYELMESEN AZ ALÁBBI, ERRE
VONATKOZÓ FELHÍVÁSUNKAT!

• Kérjük, kisgyermekkel, csecsemővel, illetve gyerekkocsival ne
menjenek a tömeg sűrűjébe.

• Javasoljuk, hogy kiskorúak számára igényeljenek az információs
pontoknál gyerekkitűzőket. Ezeken tüntessék fel a gyerek nevét,
illetve a szülők, rokonok telefonszámát.

• Ha valaki eltűnt gyereket talál, kérjük, kísérje a TIFF-házban
működő gyerekparkolóba vagy az információs pontokhoz.

• Fokozottan figyeljünk oda a 14 éven aluliakra. Javasoljuk, hogy a
tinédzser korúakat is felnőttek kísérjék el az esti programjainkra.

• Egyes esti programok idejére az idős, illetve mozgáskorlátozott
vendégeink számára ülőhelyet tartunk fenn. Ezek elfoglalása
érkezési sorrendben történik, ezért javasoljuk, érkezzenek
meg idejében a helyszínre. A fiatalabbakat arra kérjük,
ne foglalják el az ülőhelyeket, illetve adják át helyüket az
idősebbeknek. Igény esetén az idősebbek hozhatnak magukkal
ülőalkalmatosságot.

• Háziállatokkal a rendezvény területére belépni tilos!

• A szemetet csak az erre kijelölt helyekre dobjuk!

• Vigyázzunk a közterületen elhelyezett térelemekre, beleértve a
Mátyás-szobrot.

• Az utolsó napi tűzijáték előtt, alatt és után ne próbálják
megközelíteni a pirotechnikai kilövő csöveket, vezetékeket,
berendezéseket.

• A rendezvény területén egészségügyi ellátó hely, rendőrség,
és számos információs pont áll vendégeink rendelkezésére.
Bármilyen gond, provokáció esetén forduljon a helyszínen
lévő rendvédelmi szervekhez, vagy a szervezőkhöz. Kérjük, a
rendbontást kerülve élvezze az esti programjainkat.

• Ha sérült, bajba jutott embert lát környezetében, kérjük, jelezze
a Főtér szélein található kiszolgáló pontoknál, értesítse a helyszínen
állomásozó mentőszolgálatosokat.

• A WC-sort a Szent Mihály-templom Szentegyház utca bejárata felőli
oldalán találják, ezen kívül éjfélig a parkolóban található közvécé is
nyitva lesz.

Megértésüket köszönjük!


Jól kalibrált monitoron mindegyik számnál elkülönülő árnyalat látszik. Ha mégsem látszanak, akkor a megjelenített képek színhiányosan rajzolódnak ki. A monitort valószínűleg kalibrálni kell.

You should see distinct shades for each number. If those shades are not clearly visible, the displayed pictures will lack accuracy. Your display most likely needs to be calibrated (brightness, gamma, contrast etc.).