Korábban írtam egy cikket arról, hogy csillagászati témájú fotó készítésére egyáltalán nem lebecsülendő eszközök a szappantartónak csúfolt zsebfényképezőgépek. Természetesen vannak technikai korlátok, és kompromisszumok szükségesek. Míg a legtöbb hobbira csak átvitt értelemben, az amatőrcsillagászatra szó szerint is érvényes, hogy költségeit tekintve a felső határ a csillagos ég, ezért kiemelten nagy nálam az ahhoz képest aprópénzbe kerülő kütyü becsülete. És nem utolsó sorban az emberi találékonyság és a kitartás igen komoly tényező.
Gyakorlatilag kompakt gépnek számít a FujiFilm HS20EXR is, amivel holdfogyatkozás mellett Vénusz-tranzitot, Jupiter-okkultációt és analemmát is sikerült fotóznom – némi tiszteletet parancsoló külleme ellenére ugyanis az objektívje nem cserélhető, a szenzora pedig kicsi és zajos. Ebben a cikkben azonban a nála sokkal szerényebb Canon A800-as gépnek szánom a főszerepet.
A Canon A800 meglehetősen buta firmware-rel érkezik. Néha az az érzése az embernek, hogy a gyártó szándékosan butítja az egyazon kategóriába később piacra dobott termékeit, a korábbi veterán, 420-as modell máig kedves emlékem, bőven megszolgálta az üzemidejét. No de ez az A800-as is esélytelen volna, ha nem kapta volna meg a CHDK firmware kiterjesztést, amelynek hála a kis fényképezőgép minden alkatrészét irányítani tudom. (Zárójelben idekívánkozik, hogy a Canon 1100D-met szintén bővített firmware-rel, MagicLanternnel használom, megszerettem, hogy valóban az enyém az irányítás.)
Egy-egy kép „ahogy a gépből kiesett”-formában került ide, másokat video-stack-ből állítottam elő, megint másokat többszáz képet tartalmazó nyersanyagból saját fejlesztésű programmal raktam össze. Egy részük szabad kézből, de többnyire fotós állványról vagy 150/750-es Newton távcsővel, afokálisan készült képek az alábbiak.
Szerintem sikersztori a napkelte-sorozat, amelyhez holdkelte és napnyugta is társul, illetve a Jupiter felhőzete, amely dacára az azóta beszerzett bolygókamerának, mind a mai napig a legjobb Jupiterem. Bolygóegyüttállást is szépen lehetett a kicsi géppel fotózni.
Tehát BEST OF Canon szappantartó :)





