Kettős starparty meteorok nélkül

Az antennákon fekvő Cassiopeia

Az antennákon fekvő Cassiopeia

Május 21-én és 24-én is alkalmam nyílt a csillagos ég alatt éjszakázni Molnár Boti és Szöllősi István társaságában. A második dátumnak mottója lehetne a hiába várt meteorrajt beharangozó pár mondat: A 209P/LINEAR nevű üstökös pályáját május 23-án és 24-én keresztezi bolygónk. Ez azt jelenti, hogy a kométából korábban kiszakadt porszemcsék meteorrajként jelentkezhetnek. Egy fényesebb és két halványabb hullócsillag szerepel az én jegyzékemben, különböző radiánsokkal – ami még egy átlagos éjszakához képest is gyenge, nemhogy egy meteorrajhoz. Viszont fotóztam. Sokat. A nyugodtság rossz volt, ezért objektívvel. Egy új, golyós állványfejnek hála az EQ3-as állványon már kedvem szerint tudtam keretezni az égboltot.

21-én nagyon megkínlódtuk a Vállfát, ezt a régi kedvencemet. Érzésből, lézerrel, ujjra-szemre, mindenféleképp nehéz volt megtalálni az ilyenkor még eléggé későn kelő csillagzatot. Asztrotájképhez kínálta magát a feleki antennák együttese és a Cassiopeia W-je.

A felhasznált technika tehát: motorizált EQ3-as állvány, Dörr HB 45-ös fej (kösz Molnár Csabának), Canon 1100D kit objektívvel, avagy Nikon D7000 18-105-ös és 70-300-as objektívvel. (tovább…)


A világűr kapujában jártunk

A szonda felvétele. A Föld görbületét a nagy látószögű lencse eltúlozza, viszont az űr sötétje már rajta van a képen

A szonda felvétele. A Föld görbületét a nagy látószögű lencse eltúlozza, viszont az űr sötétje már rajta van a képen

2014. május 27-én első alkalommal bocsátottak fel a Székelyföldről, a Maros megyei Deményházáról a sztratoszférába emelkedő ballont tudományos műszeregyüttessel. Ebben a magasságban már jól kivehető a Föld görbülete, és a Világűr sötétje is látszik – innen, kb. 40 kilométer magasról ugrott ki Felix Baumgartner 2012-ben.

A szonda magával vitte a Kolozsvári Rádió logóját is – így ha csak szimbolikusan is, de elértük a világűr kapuját. A felbocsátást, az utazást és a visszaérkezést jómagam is követtem.
(tovább…)


Könyvbemutató: Bolyai Farkas fizikája és csillagászata

2014_bolyai_keziratokA Bolyai Farkas fizikája és csillagászata. Másfél évszázada lappangó kéziratok című könyvet és annak DVD mellékletét mutatják be 2014. május 21-én, szerdán 18 órakor, a János Zsigmond Unitárius Kollégium dísztermében a könyv szerzői, Gündischné Gajzágó Mária, Szenkovits Ferenc és Gündisch György. Házigazda Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatónője. A kötet budapesti Magyar Tudománytörténeti Intézet és marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár kiadásában jelent meg.

 


Járdacsillagászat 2014.05.10. – beszámoló

Nap- és Hold-észlelés

Nap- és Hold-észlelés

Szombat délután és este nagyjából 10 távcső és amatőr gazdája várta az érdeklődőket a Főtéren a csillagászat nemzetközi napja alkalmából. Egy-egy távcsőnél 20-30-as sorok is kialakultak, s az eltelt órákat hozzászámítva talán nem túlzás ha azt mondom, mintegy félezren néztek bele a műszereinkbe.

A programban kitűzött célok szinte mind teljesültek, az időjárás igen kedvezően alakult. Láttuk a Nap felszínét, kitöréseit, a Holdat, a Jupiter felhőit, a korongja elé belépő Io holdját, a Marsot, a Szaturnusz gyűrűit. Néhány sötét felleg és egy fátyolréteg időnként elgondolkodtatott, de késő estig tulajdonképpen zavartalanul zajlott az észlelés.

Hangos beszámolóm:

mp3player:=:=HU_hangtar_messzelato/vnp_jardacsillagaszat_beszamolo_20140510_12re.mp3

(tovább…)


Irány a sztratoszféra

Vázlat: a légkör rétegei

Vázlat: a légkör rétegei

FRISS: Az ukrán helyzettel párhuzamosan Románia légi gyakorlatot tart, emiatt a projektet a szervezők elhalasztják pár nappal-héttel.

Május közepén első alkalommal bocsátanak föl a Székelyföldről olyan magasságba emelkedő tudományos műszeregyüttest, ahonnan már jól kivehető a Föld görbülete, és a Világűr sötétje is látszik.

A ballon felbocsátására – az időjárás függvényében – előreláthatólag május 13-n kerül sor. A szondát 10 órakor  Marosvásárhely mellől, Deményházáról indítják. A hagyományos és kísérleti meteorológiai műszerek mellett egy ionizáló sugárzásokat mérő lapka, egy az ózon kimutatására szolgáló indikátorcsík, egy biológiai kísérlet és egy fényképezőgép is helyet kap a léggömb kosarában. A szonda helyzetét és sebességét egy GPS berendezés méri, az adatokat pedig egy rádióadó továbbítja a földi vevőállomásnak.

(tovább…)


Astronomie pe trotuar – 10 mai 2014

Astronomie pe trotuar, octombrie 2013

Astronomie pe trotuar, octombrie 2013

Ziua Internațională a Astronomiei anul acesta va fi în 10 mai, 2014. Și anul acesta Asociația Astronomică Astroclubul Borealis va sărbători acest eveniment în Piața Unirii din Cluj-Napoca, între orele 15:00 și 22:00 cu multe telescoape și entuziasm arătând trecătorilor lucruri interesante de pe cer și în același timp invită toți pasionații de astronomie și posesorii de telescoape să vină să ni se alăture.

Participanții vor putea privi obiectele cerești prin diferite instrumente astronomice: prin binocluri, lunete și diferite telescoape, cu monturi motorizate și nemotorizate. Înainte de apus se vor face observaţii solare, prin telescoape echipate cu filtre solare speciale. La apusul Soarelui ne vom îndrepta telescopele spre Lună, iar după ce se întunecă vom observa planetele, constelații specifie cerului de primăvară și obiecte astronomice precum roiuri de stele, galaxii și nebuloase.

(tovább…)


Járdacsillagászat – 2014. május

2013-as képünk

2013-as képünk

Az idei első járdacsillagászati rendezvény május 10-én, szombat délutántól késő estig zajlik a főtéren a Borealis Klub szervezésében. Az érdeklődők különféle távcsövekben vehetik szemügyre az égi látnivalókat, melyekről a távcsövek amatőr csillagász gazdái mesélnek. A Klub az érdeklődők mellett kéri a távcsővel rendelkezőket, hogy csatlakozzanak az eseményhez.

Délután Nap-észlelés zajlik majd, szürkületben a Hold és a bolygóké lesz a főszerep, ami után a csillagképek és a mélyég-objektumok következnek  a lehetőségek szerint.

(tovább…)


3D Hold

3D Hold

3D Hold

A Holdat, bár valahol legbelül tudjuk, hogy gömb, mégiscsak síkvetületként, korongnak látjuk. Még a nagyfelbontású képek esetében is kell némi ráérzés, hogy a fények és árnyékok kirajzolta domborzat 3D gömbként hasson. Ahhoz, hogy valamit 3D-ben lássunk, egyszerre két szemszögből kell rátekintenünk a céltárgyra, és a két szemünkben kialakuló két kép közötti különbség fogja megadni a dolog 3D-s formáját. Csakhogy a két szemünk túl közel van egymáshoz, a kozmikus parallaxis látszólag nulla. Megoldás lehetne egy virtuális valóság sisak, aminek az egyik képernyőjébe egy kínai, a másikba pedig egy francia távcső képét közvetítjük, de ez nem túl költséghatékony módszer. Viszont a segítségünkre lehet a libráció – a Hold egyenletesen forog a tengelye körül, viszont körülöttünk ellipszis-pályán mozog, így látszólag lötyög. Vagyis szerencsésen megválasztott napok esetén az udvaron felállított távcsővel két eléggé különböző képet tudtam rögzíteni, ami már kidomborítja a Holdat a képernyőmből a klasszikus piros-kék szemüveget használva.

(tovább…)


Hearing Kepler Data

Kepler: lehetséges bolygótranzitok

It looks like a planet

What is the outcome when a radio person bumps into the planet hunter Kepler’s data? Obvius: sounds come out. A tranzit is in fact a mini eclipse and these are the subtle variations in a star’s luminosity Kepler used to look for between 2009 and 2013. From Kepler’s data scientists concluded that there must be 17 billion earth-like planets in our galaxy (though they have a somewhat different opinion about this term than everyday people do).

The fun thing about Kepler is that through the citizen scientist project called planethunters we all can contribute or just browse the data. The huge pile of data. I dedicated a few days to the project and looked for planets myself looking at the plotted luminosities of stars. This is what I wanted to share on air.

(tovább…)


Eine kleine Sternmusik

Kepler: arată a planetă

Kepler: arată a planetă, nu-i așa?

Majoritatea am auzit deja despre telescopul spațial, vânător de planete Kepler. Pe scurt, a fost lansat în 2009 și până la vara anului 2013 și-a făcut datoria, măsurând luminozitatea a 160 mii de stele, cu foarte mare precizie și căutând mini eclipse stelare – semne ale planetelor. Din aceste date s-a conclus că doar în Calea Lactee există în jur de 17 miliarde de planete care seamănă mai mult sau mai puțin cu Terra. Care date? Păi care sunt accesibile tuturor prin pagina planethunters.org unde și noi putem căuta planete.

(tovább…)


Jól kalibrált monitoron mindegyik számnál elkülönülő árnyalat látszik. Ha mégsem látszanak, akkor a megjelenített képek színhiányosan rajzolódnak ki. A monitort valószínűleg kalibrálni kell.

You should see distinct shades for each number. If those shades are not clearly visible, the displayed pictures will lack accuracy. Your display most likely needs to be calibrated (brightness, gamma, contrast etc.).