Igen, a vogul/manysi teremtésmítosz szerint a férfi, az öreg nem a Nap, hanem a Hold, míg Európában azt szoktuk meg, hogy a legyőzhetetlen Nap, a Sol Invictvs a férfi, és a szeszélyes, statu variabilis Hold a nő.
Nos tehát, tegnap Napanyót és Holdapót fényképeztem, no meg a Vénuszt.
(tovább…)
Két év fotóiból
Életünk utolsó Vénusz-tranzitját láttuk 2012. júniusában. Véletlenül akadtam ma az akkor készült fotók egy gyűjteményére, amelyekből annó youtube videó készült. Ezeket a fotókat ezúttal animált giffé gyúrtam össze. Az animáció elkészítésében nagy segítséget jelentett a házi PHP/GD képfeldolgozás: a napkorongokat egymáshoz kellett igazítanom, mivel képtelenség kétszer egymás után ugyanúgy fotózni – arról nem beszélve, hogy a Föld forgásával a Nap korongja is elfordul az égbolton.
A Hold és a Jupiter
Elég sok fotóm összegyűlt az elmúlt napok-hónapok egyébként teljesen rendszertelen észleléseiből, így lehetségessé vált az alábbi (szög)méret-összehasonlító album elkészítése. A műszerek ugyanazok: Canon 1100D váz a SW 102/1300-as Makszutov-Cassegrain távcső prímfókuszában a Nap, valamint a Hold, a Jupiter és a Szaturnusz montázsa esetében, illetve változó a további fotók esetében.
A kollázsok pontosságát két tényező némileg árnyalja. Egyfelől a Hold és a Jupiter egyszerre készült, pár perc eltéréssel, viszont a Szaturnusz és a Vénusz máskor, más összeszereléssel (lehet, hogy bennebb vagy kinnebb volt egy hajszállal a fényképezőgépet a kihuzatba illesztő adapter). Másfelől a Szaturnusz-család kompozit, sokszoros feldolgozás eredménye, így azt a kényelem kedvéért a Holdkorong mérete alapján illesztettem a kollázsba, elhanyagolva a korong méretének változását (33′ vs 30′). Zárójelben azt is érdemes talán megemlítenem, hogy a Jupiter-családot fotóállványról fényképeztem, hosszabb expozícióval, azaz csíkhúzósra, majd a csíkoknak csak az „elejét” tartottam meg – így ezen a fotón relatív fényességeket keresni sem érdemes.
A felsoroltak talán nem akkora tévedések, tekintve, hogy a kollázson szereplő égitestek mindegyikének jelentősen ingadozik a tőlünk mért távolsága, így a látszó mérete is.
Ismét feldolgoztam egy korábbi Jupiter-felvételemet. A felállás SW 150/750, EQ3, Barlow lencsék, Scopium – az eredmény pedig az Európa tisztán kivehető árnyéka. Ha nem lett volna -2 fok, talán az Ió árnyékát is bevárhattam volna.
A már jól ismert felállással (MC 102/1300, EQ3, Scopium) fotóztam ma a Napot. Az 1877-es és az 1875-ös számú napfolt hívta fel magára a figyelmemet. Az alábbi két fotó ugyanaz, csak az egyikre feltettem a SOHO egy órán belül készült napkorongját is.
M42 – A Nagy Orion-köd
Ismét a csillagokra fordítottam teljes huszonnégy órát. Az észlelőmaraton nehezen és bosszantóan indult a Nap elé be-bekúszó felhőkkel, viszont az éjszaka tiszta volt és reccsent. Miután előző nap órákig babráltam a pólustávcsővel, ezen az éjjel sikerült először becsülettel pólusra állnom, viszont a mechanika így is hagyott kívánnivalót maga után.
Napfoltokat, a Jupitert és mélyégobjekumokat vettem tervbe, kényelmesen, felkészülve rá, hogy lesz, ami nem sikerülhet a fényszennyezés, a vezetés nélküli fapados mechanika és jómagam foghíjas tudása miatt.
A Mars és az M44 találkozója
A napokban kúszott át a szomszédos bolygó az M44 katalógusszámú nyílt halmaz, a Méhkas előtt. Leszámítva a hajnali 5 órás időpontot, könnyű célpontnak ígérkezett. Az időjárás azonban beleszólt, így csak két képkockát sikerült rögzítenem. A módszer egyszerű: a motorizált állványra feltettem a fényképezőgépet, és viszonylag hosszan exponáltam.
A Mars megszokott pályáján, kis túlzással még mindig a Nap túloldalán jár, az M44 pedig valahol ötszáz fényévnyire tőlünk.
Távcsőállítás az alkonyatban
Még a MesszeLátó rovat indulásakor beszámoltam arról, hogy Kolozsváron két amatőr csillagász klub is működik, az Andromeda és a Borealis. Utóbbi starparty-t hirdetett szombat estére, amire én is beneveztem – lássuk, milyen társasággal észlelni.
A helyszín elég messze esik a városi fényektől, és a Tejút szépen megmutatkozott. Emellett csodálatosan tiszta volt az ég az utóbbi napokban is, már ami az átlátszóságot illeti – azért némileg nyugtalannak bizonyult. Az este látványosságai a lenyugvó Vénusz, az őt követő Szaturnusz, majd pedig mélyég-objektumok voltak. A sztárok pedig a házi készítésű Mintaka távcső, illetve egy 30 centis dobsoni fényveder, amely a Fátyol-ködöt is megmutatta.
napfoltok 2013.09.01.
Ez a vasárnap délelőtt éppen alkalmas volt arra, hogy kényelmesen felállítsam a felszerelést a SOHO felvételei szerint igen szép napfoltokhoz. Az immár hagyományos felállásomat követtem most is: az EQ3-as állványra feltettem a SW 102/1300-as MC-t, arra az ND5-ös fóliát és szétnéztem. Primér fókuszban kattintottam a Canon 1100D-vel, hogy legyen „térképem”, ezután a Scopiummal és 2x, illetve 4x Barlow lencsékkel futottam neki a napfolt-együtteseknek. Kissé riasztó belegondolni, hogy 5200 mm-es fókusztávval dolgoztam.
