Hold-HDR. A Föld színe kék :)
Hold-HDR másodjára
Hold-HDR – avagy a Föld kékje
HDR-Hold
Kevesen gondolunk arra, hogy a Holdról nézve a Föld szintén fázisokat mutat: hol tele van (újholdkor), hol fogy (dagadó holdkor), hol új-Föld „látszik”, hol pedig dagadó (fogyó holdkor). De vajon milyen lehet a Holdról nézve a Föld? Kepler hősével ellentétben nem a démonok, hanem a technika segítségére támaszkodom, és fényképezek.
Újhold és első negyed között épp kedvező a Hold elhelyezkedése: be tud sötétedni körülötte az ég, de maga a Hold még nem túl fényes: így az éjszakai oldalára ragyogó Föld fényét lencsevégre tudtam kapni. A Föld a ráeső fény 39 százalékát visszaveri, vagyis albedója 0.39. Ezt a Holdra eső Föld-fényt, amikor eléggé fényes, hamuszürke fényként emlegetik és nagyon jól mutatja, hogy a fényképezőgépekkel szemben a mi szemünk milyen tág dinamikatartományban érzékeny. Épp ezért nehéz a Holdat úgy fotózni, hogy mind a csupán a Föld által megvilágított „sötét”, mind pedig a Nap által sütött „világos” oldala is látszódjék.
(tovább…)
Vénusz a nappali égen
Montázs: valójában sokkal távolabb volt egymástól a Hold és a Vénusz
(tovább…)
Az Orion-köd vallatása
Az Orion csillagkép fotója Canon 1100D @ 18mm, 1 perc motorizált állványon, mesterséges tájkép fölött
Az Orion-köd (M42, NGC 1976) szabad szemmel is könnyen kivehető gázfelhő az Orion csillagképben, aktív csillagbölcső. Igazi szépsége távcsövön át, vagy még inkább a hosszú megvilágítású fényképeken bontakozik ki.
Gyerekkori kedves ismerősöm, az utóbbi pár évben pedig komolyabb távcsövek és fényképezőgépek révén próbáltam szorosabbra fűzni az ismeretségünket. Az alábbi fotósorozatban e folyamat állomásait mutatom be. Naplózásul, s másoknak bátorságul, tanulságul.
Távcső az Orion-köd peremén
Az Orion-köd
Először nyílt alkalmam a felszereléshez képest jónak mondható beállításokkal, égbolttal és kevés fényszennyezéssel fotóznom az Orion-ködöt. Először is még korábban jópár órát rászántam a pólustávcső állványhoz igazítására, s ez a művelet megérte, ugyanis vezetés nélkül nagyjából egy percig tűrhetően eldöcög mostmár a mechanika. Másodszor, hozzám hasonlóan elvetemült társra leltem, így kitelepültünk a város szélére, a Feleki tetőre, ahonnan érezhetően jobb égbolt nyílik, főleg délnyugati irányba. A fényképezőgép hűtéséről nagyvonalúan gondoskodott az időjárás – fáztunk. A főszerepben álló M42 mellett kapott néhány expozíciót a Fiastyúk is, és illemből megszólaltattam az Ikerhalmazt meg a Méhkast is.
(tovább…)
Fogyó Vénusz, pompázó Orion
Orion-köd. 8 perc
A meteorológusok szerint csak -2 fok volt éjfél körül, aztán hajnalban sem ment -4 alá, ennek ellenére nem mondanám, hogy melegem volt. A légkör átlátszó volt, de valósággal zubogott – a kémények és kipufogók nyilván hozzájárultak a dologhoz.
Mégis, inkább sikeres volt az éjszaka, mint kudarcos. Alkonyatkor a fogyó Vénusz, majd a kelő Jupiter jött össze az erkélyről, úgy ahogy, aztán nem bírtam ellenállni a hálás célpont Orion-ködnek, és kitelepültem az udvarra. Míg a felszíni részleteket nem mutató Vénuszt megbírja a felállásom, a Jupiterhez hozzátartozik, hogy a 102-es MC-ben kevés a fényerő, ha még fókuszt is nyújtok, már szinte panaszkodik. (tovább…)
Holdkelte 2013.11.19.
Holdkelte 2013.11.19.
A napmozgás-sorozat után aránylag hirtelen jött az ötletem, hogy készítsek legalább egy holdkeltét is. A módszer és a szoftver a már ismertetett, azzal a különbséggel, hogy most az állványt odacsavaroztam az erkély korlátjához, mivel előre láttam, hogy a gép ezúttal valamivel tovább fog maradni. Bemozdulás: a hátterek között előfordul, de magát a holdívet nem érinti; ezért szépen kivehető a magasan járó hold felfelé ívelt nyomvonala. Volt intuíció is a képben: a Holdat ugyanis sikerült pont jól exponálnom (ISO 100, 1/640, F/3), nem égett be, így a szerény fókusztáv és felbontás dacára is kivehetők a tengerek. A holdkelte-sorozat tehát 19. este, a háttér pedig 20. este készült (ISO 100, 25″, F/3). A kép tanulsága épp a szépséghibája: a fényszennyezés. Valamennyit visszavettem a nátrium-narancsárga verőfényből, de azért bőven hagytam belőle árulkodóul.
Ezeknek a fotóknak talán az a legnagyobb érdekessége, hogy szappantartóval készültek – ingyenes, illetve saját szoftveren kívül semmilyen célszerszám vagy plusz kiadás nem kellett a projekthez.
Napfoltok a tükrössel
Napfoltok 2013.11.18. a tükrössel
Még sosem próbáltam a Napot a 150/750-es tükrös távcső és a Canon váz kombinációjával fotózni. Eddig valahogy a Newton kapta a csillagködöket, a MC pedig a naprendszer objektumait. Nem utolsó sorban a napfilter kartonkerete is a MC távcsőhöz készült, így szigetelő szalaggal improvizáltam – a biztonságos észlelést szem előtt tartva. Az eredmény egy kábé fele akkora napkorong, amely lényegileg nem kaphatott több fényt (a filter korlátozta az apertúrát), bár F/7 és nem F/13 volt a nyitás. A lencse helyett a tükör mindazonáltal valószínűleg jobb, színi hibától mentesebb képet ad.
Fél jupiternyi napfolt
Napfoltok 2013.11.16.
Az 1899-es napfolt igazán kitesz magáért, a filteren távcső nélkül átnézve is kivehető. Ezért a szokásos felállásban lefényképeztem. Pár év múlva, napminimum alatt talán jó lesz majd visszanézni ezeket a fotókat.
Délután felderengett egy halo, aztán használhatatlanná vált az ég, ezért tovább egerésztem. Régebbi fotóimat méreteztem a Nap mellé, hogy lássam, mekkora ez a napfolt. A bolygófotók montírozásakor tudnom kéne, hány pixel a bolygó látszó átmérője – utóbbi persze gradiensként, elmosódva jelenik meg. Ezért egyszerűen 1/10/11-es arányt állítottam fel a Nap-Jupiter-Föld számára. Vagyishogy, mivel a Földről még nem készítettem asztrofotót :P , a Vénusz egészen friss sarlóját vágtam be a képbe.
Napanyó, Holdapó 2013.11.12.
Igen, a vogul/manysi teremtésmítosz szerint a férfi, az öreg nem a Nap, hanem a Hold, míg Európában azt szoktuk meg, hogy a legyőzhetetlen Nap, a Sol Invictvs a férfi, és a szeszélyes, statu variabilis Hold a nő.
Nos tehát, tegnap Napanyót és Holdapót fényképeztem, no meg a Vénuszt.
(tovább…)
