Kevesen gondolunk arra, hogy a Holdról nézve a Föld szintén fázisokat mutat: hol tele van (újholdkor), hol fogy (dagadó holdkor), hol új-Föld „látszik”, hol pedig dagadó (fogyó holdkor). De vajon milyen lehet a Holdról nézve a Föld? Kepler hősével ellentétben nem a démonok, hanem a technika segítségére támaszkodom, és fényképezek.
Újhold és első negyed között épp kedvező a Hold elhelyezkedése: be tud sötétedni körülötte az ég, de maga a Hold még nem túl fényes: így az éjszakai oldalára ragyogó Föld fényét lencsevégre tudtam kapni. A Föld a ráeső fény 39 százalékát visszaveri, vagyis albedója 0.39. Ezt a Holdra eső Föld-fényt, amikor eléggé fényes, hamuszürke fényként emlegetik és nagyon jól mutatja, hogy a fényképezőgépekkel szemben a mi szemünk milyen tág dinamikatartományban érzékeny. Épp ezért nehéz a Holdat úgy fotózni, hogy mind a csupán a Föld által megvilágított „sötét”, mind pedig a Nap által sütött „világos” oldala is látszódjék.
EQ3-as állványra szerelt MC 102/1300-as távcsővel dolgoztam, amelynek egy Canon 1100D fényképezőgép váza volt a prímfókuszában. ISO 200-on és nappali fehéregyensúlyon tartva 1/160 és 8 másodperc között készítettem több tucat fotót, melyekből a válogatás után 16 képet igazítottam egymáshoz. Ezekből állítottam össze a HDR fényképet.
A nappali oldalt a Vihar és a Termékenység tengere uralja, míg az éjszakai oldal Föld-ragyogásában a legszembetűnőbb alakzat a Tycho kráter, és könnyen kivehető a Plato kráter is, ám elmosódó foltként a Kopernikusz ugyancsak beazonosítható az Esők tengere partján.
Azért ez a kép még mindig nem az igazi, hiszen a sötét oldal igen sötét maradt, míg a világos kissé túl világos. Nodehát nincs kész mű, csak folyamatos próbálkozás a tökéletesség elérésére.
Az eredményül kapott fényképet szaturálva látható, hogy Földünk kék :)