Román APOD-fotók
A Magyarok az APODon cikkben leírtak szerint kilistáztam a felkerült román(iai)* fotósokat is. Azt kell mondanom, a román termés különösen szegényes, aminek talán az APOD iránti érdektelenség lehet az oka, ugyanis jól tudom, hogy lélegzetelállító képeket készítenek ők is – hogy csak az oldalsávban linkelt M.T.-t említsem.
Az Európa felszíne alatti víz feltételezett mozgása
Egyre biztosabb, hogy óceán van a Jupiter Európa holdjának jege alatt. Galileo Galilei 1610 környékén pillantotta meg kezdetleges távcsövében a Jupiter bolygó négy nagy holdját. Az Iót vulkánok tarkítják, az Európa, a Ganümédész és a Kallisztó azonban jeges. Azt már rég sejtik a tudósok, hogy az Európa földi sarkvidékre emlékeztető jégtakarója cseppfolyós óceánt rejt, és hogy talán élet is kialakulhatott benne. A cseppfolyós óceán felé mutat egy újabb kutatás is.
Az ISON üstökös maradványa a SOHO felvételén
A NASA és az ESA által közösen működtetett SOHO űrtávcső LASCO C3-as műszerének felvételeiből készítettem animációt. Az animáció mutatja, hogy az üstökös nem fényesedik.
Az elmúlt pár napban nagy izgalommal kísérte mind a tudományos, mind az amatőr közösség az egy évvel korábban még az évszázad üstökösének beharangozott égitest útját. Volt olyan előzetes becslés, ami szerint fényessége -12 magnitúdóig emelkedhet, ami már a teleholdéval vetekszik. Így a nappali égen, közvetlenül a Nap közelében is láthattuk volna – a szemünket védő felszereléssel természetesen. Ám az üstökösök kiszámíthatatlanságát (mely nagyrészt abból ered, hogy nem ismerjük a kozmikus léptékkel aprónak számító hógolyók pontos összetételét) az ISON is hozta, és végül a napközelsége előtt épphogy szabad szemmel megpillanthatóvá vált, hogy aztán a Nap közelében komoly károkat szenvedjen.
A NASA szakemberei már eltemették, amikor valami – még mindig nem tudni, pontosan mi – előbukkant a műszereken. Ám ez a valami most halványodik, így arra, hogy szabad szemmel megpillanthatóvá fényesedjen, vajmi kevés az esély.
A SOHO-val egyébként mindenki kedvére „játszhat”, az adatokat például itt lehet lekérni.
(tovább…)
Valami kijött a Nap közeléből?
Az elmúlt órákban jutott pályája Naphoz legközelebbi pontjára a nagy reményekkel várt ISON üstökös. Az épp legfrissebb adatok és képek alapján a NASA tudósai szerint az égitest szétesett és elpárolgott a Nap légkörében. Így nemhogy az évszázad üstököse nem lett, hanem szabad szemmel is csak pár napig volt látható.
Az üstökösre számos űrtávcső figyelt, ugyanis távoli, a Nap közelében először járó égitest lévén őrizte még a korai naprendszer összetételét. Mostanáig. Napsúroló üstökösök gyakori végét érte. Jelen cikk írásakor, valamivel a NASA hangoutja után, a legfrissebb SOHO LASCO-C2 fotón ugyan látszik valami – ez a semminél több, de a valamihez még kevés.
UPDATE 2013.11.30.: Frissebb ISON-infók emitt.
TESS
Műszaki okokból elhalasztják a GAIA űrtávcső indítását. Az európai űrügynökség 1,2 milliárdos űrtávcsöve, a GAIA december végéig biztosan nem indul útnak: két adóvevő egység megbízhatósága ugyanis megkérdőjeleződött, és egyfelől ezek szerelése eltart egy darabig, másfelől pedig december 17-én nyílik ismét úgynevezett indítási ablak. Az űreszközt november 20-án emelte volna a magasba egy Soyuz hordozórakéta, de a csúszás miatt a küldetés szerencsére nincs veszélyben.
(tovább…)
Az ISON a Hubble felvételén
Hónapokkal korábban még arról számoltunk be, hogy akár telehold fényességű is lehet a Naprendszer belsejében eddig még sosem járt üstökös, az ISON. Az égitest felfedezését bő egy éve jelentették be, és akkoriban igen keveset tudtunk róla.
Azóta kiderült, hogy magja rendkívül kicsi, alig 5 kilométeres, vagyis harmada a maga nemében sem túl nagy Halley üstökösének. Az ISON folyamatosan fényesedni fog novemberi napközelben való elhaladásáig, ám a mostani becslések szerint nemhogy nem lesz az évszázad üstököse, de az is szerencse lesz, ha szabad szemmel megpillanthatóvá fényesedik. Jelenleg a hajnali órákban keresik az amatőrök igen komoly távcsövekkel. Kuriózum, hogy az amerikai költségvetési patthelyzet miatt csak nagy sokára dolgoztak fel egy Hubble-fotót, amely szerint az üstökös magja még egyben. Ha továbbra sem esik szét, decemberben az alkonyati égboltra fog felkúszni, és talán meglátjuk az idei év második üstökösét – a tavaszi PANSTARRS után.
A poros hógolyó pályáján január közepén fogunk áthaladni, így elképzelhető, hogy meteorzáporban lesz részünk, vagy úgynevezett noktilucens felhőket látunk: ezesetben mindkettőért az üstökösből hátra maradt rendkívül finom porszemcsék lesznek felelősek.
Az üstökösök leginkább azért érdeklik a csillagászokat, mert a Naprendszer korai időszakának nyomait őrzik. 1986-ban először járt űrszonda a Halley üstökös magjának közelében, és sikerrel végzett megfigyeléseket. Megállapította, hogy az üstökös csóvája legnagyobbrészt víz, majd szénmonoxid, metán és ammónia. Jelenleg a Rosetta űrszonda készül 2014 közepén egy üstökös-randevúra.
fotókollázs
Mondhatni, az APOD – Astronomy Picture of the Day – az a napilap, amelybe két csillagász a NASA keretein belül közzéteszi a nap (túlnyomó többségében csillagászati) fotóját. Legyen az a fotó amatőr vagy profi, szappantartóval vagy a Hubble-lel készült fénykép, esetleg youtube video, az APOD 1995. június 16. óta nagyjából szünet nélkül közli a nap fotóját rövid és profi leírás kíséretében. A két szerkesztő, Robert Nemiroff (MTU) és Jerry Bonnell (UMCP) nemzetközi mélymerítésből válogat, és a visszatérő nevek, amatőr csillagászok nem véletlenül térhetnek vissza. És mint minden napilap, természetesen a szerkesztők szájízét is tükrözi, hiszen több fantasztikus fotó készül, mint ahány az APODon elférhet.
Nóva a Delfinben
A Delfin csillagképben felbukkant objektum a PNV J20233073+2046041 besorolást kapta, de hívjuk csak Nova Delphini 2013-nak, vagyis a Delfin 2013-as nóvájának. Egy japán amatőrcsillagász, Koichi Itagaki fedezte fel augusztus 14-n. Felfedezésekor 6.8 magnitúdós volt, aztán fényessége 4.2 magnitúdón tetőzött augusztus 16-n, vagyis bőven látható volt szabad szemmel is, noha nem emelkedett ki a környezetéből.
Az APOD szerint klasszikus nóváról van szó: egy kettős rendszerről, amelyben az egyik egy fehér törpe, a másik pedig egy anyagot veszítő, vélhetően óriáscsillag. A fehér törpe felszínére jutó anyag robbanása okozza a nóvát. Az „új” csillag 17-ed rendű csillagként szerepelt a korábbi felvételeken, vagyis energiakibocsátása 25 ezerszer nőtt meg, így vált rövid ideig szabad szemmel is láthatóvá.
Az időjárás miatt csak ma tudtam lefényképezni.
Fantázia-kép a kék bolygóról
Közvetett módon sikerült megállapítani egy távoli bolygó színét. Ha a szemünkkel látnánk, az illető bolygó olyanszerű kék árnyalatú pötty volna, mint amilyennek Földünk tűnik a távolból. De a hasonlóság ezzel véget is ér. A 63 fényévre lévő égitest egy úgynevezett forró Jupiter: azaz óriásbolygó, és a csillagához nagyon közel kering. A számítások szerint a légkörében ezer fok van és elképzelhetetlen erejű szél tombol. Az eső pedig üvegfelhőkből hulló folyékony üveg – valószínűleg a szilikátoknak köszönheti a planéta a kék színt. No de hogyan sikerült megállapítani a bolygó színét? A Hubble űrtávcső érzékeny kamerái nyomon követték a csillag irányából érkező fényt: ennek nagy részét a csillag sugározza felénk, ám egy parányi hányada a bolygóról verődik vissza. Észrevették, hogy a hozzánk érkező fény időnként kicsit kékebb, és ez a változás összhangban van a bolygó keringésével – vagyis a fényből kivonjuk a csillag sugárzását, és ami maradt: az kék.
Az illető bolygót 2005-ben fedezték fel, a Spitzer űrtávcsővel pedig sikerült megmérni a nappali és az éjszakai oldalának hőmérsékletét – kiderült, a különbség kétszáz foknyi.
A bolygók színe egyébként nagyon összetett kérdés. A Jupiter vöröses voltát és azt, hogy a Vénusz miért nem ver vissza ultraibolya sugárzást, még ma is kutatják a szakemberek, pedig ezek ugye űrszondákkal is látogatott bolygók. Az idegen bolygó színének megállapítása ettől függetlenül fontos mérföldkő.
forrás: http://www.sciencedaily.com/releases/2013/07/130711102859.htm
A Proxima Centauri várható mozgása
A Napnál jóval kisebb és halványan pislákoló vörös törpecsillag a Proxima Centauri, 98 éve tudunk a létezéséről. 2002-ben sikerült megmérni az átmérőjét: hetede a Napunkénak, és alig másfélszerese a Jupiternek, noha annál jóval nehezebb.
Egyes elképzelések szerint a vörös törpecsillagok kedvezőek lehetnek az élet hordozására alkalmas bolygók számára, azonban halványak és nehéz tanulmányozni őket. Ezen fordít rövidesen a szerencse: két alkalom is kínálkozik a következő években. Ahogy minden csillag és mi is mozgunk a galaxisban, úgy változik a csillagok környezete, persze emberi léptékkel nagyon lassan. Ám 2014 októberében, majd 2016 februárjában úgy alakul, hogy a Proxima Centauri két csillag előtt is elhalad, így nyílik lehetőség a környezete tanulmányozására. Mivel a fény elhajlik a csillagok és bolygók körül, egy parányi bolygó is képes lencseként viselkedni, megtörni a fényt és ezt a műszereink ki tudják mutatni – már 1919 óta.
