Category: Besorolatlan

Keresőtávcső fényképezőgéphez

20150129_keresotavcso_a_fenykepezogepen_IMG_0297

Keresőtávcső az objektíves fotózáshoz, bevetésre készen

Objektíves csillagoség-fotózásokkor vettem észre, hogy valami hiányzik. Élességet kell állítani az objektíven, aztán keretezni kell.  És az optikai keresőben keretezni képtelenség, azért is mert minden halvány s azért is, mert lehetetlen testhelyzetet kellene felvenni. Az élőkép pedig annyira halvány az LCD-n, hogy például a Cassiopeia is esélytelen. A golyós állványfej adott, tehát a gép szabadon mozog az EQ3-hoz képest – a szabadság azt is jelenti, hogy a gép ide-oda foroghat és bólogathat az állványhoz és az égbolthoz képest. Míg a célzás érzésből is megy, a célpont körüli elforgatás már sokkal nehezebb. A gép szabadsága pedig egyben azt is jelenti, hogy a keresőtávcsövet is csak a gépre lehet tenni. Tettem.

Nyomtatott áramkörhöz való textolitra esett a választásom. A vaku-papucshoz illeszkedő darabot fűrészeltem-reszeltem, erre rögzítettem a szabványos keresőtávcső lábát fogadó papucsot. A keresőtávcsövet a nagy távcsövekkel megszokott módon lehet aztán párhuzamosítani az objetívvel. Ily módon a fényképezőgépet sem buheráltam meg és gyakorlatilag bármely Canon papucshoz illeszkedő adapter lett a végeredmény. Alig várom, hogy használhassam.

(tovább…)


Így buszozok én

Nap bújkál a buszban. Saját felvétel

Nap bujkál a buszban. Saját felvétel

Aki buszozott már Kolozsváron, észrevette, hogy van néhány viszonylat, amire élmény eltalálni, illetve elérni a buszt. Ha pedig lekéstük az illető járművet, a következő húsz perc múlva jön. Jó esetben. Egyébként nem vagyok esőember, nem tudom a menetrendeket fejből. A tömegközlekedési vállalat (ex RATUC) közzéteszi ugyan a menetrendjeit excel táblázatban és/vagy pdf-ként, de ezeket telefonon nézni kissé béna és nincs mindig kéznél jegyárus bódé, aminek az üvegét akkurátusan menetrendekkel tapétázzák. Hozzáteszem, olyan közlekedési fegyelmet, mint amilyet a finneknél láttam egy évtizede, nem várok el mioritikus tájainkon; előfordul, hogy egy busz valahogy nem jelentkezik, máskor simán csak akkorát késik, hogy lehet, az már a következő busz és kifejezetten kellemetlen, amikor egy busz három perccel a menetrendbe előírt előtt indul el – csak úgy. Az idő ugye relatív.

Node, telefon. Van rajta internet, van rajta óra és GPS. Ezért fejlesztettem egy weboldalt, amely tudja néhány megálló koordinátáját, mazsolázik a vállalat által közzétett menetrendek között és az eszköz jelentette helyzet alapján felbecsüli, érdemes-e szaladni az illető busz után.

Nehézség, hogy a vállalat weblapján közzétett menetrendeket a vizuális megjelenést szem előtt tartva szerkesztették (hogy elférjen pl. egy A4-es lapon), és nem gépeknek szánták szépen strukturált adatokkal. Én pedig megfogadtam, hogy nem pötyögöm át kézzel a fájlokat. Úgyhogy lehetnek bőven olvasási hibák a táblázatban. Köztes megállókra egyébként sem használható a felület.

Nekem mégis beválik, ezzel buszozok. //csillagtura.ro/ratuc

buszmegallo_app_printscreen

 

Figyelem: a program közli a szerveremmel az eszköz GPS-koordinátáit, mivel a számításokat szerveroldalon végzem el. Ez megjelenhet az access logomban. A program használatával ezt elfogadod.


Why I Didn’t Like Interstellar – My Humble Review

20141111_Interstellar-944724498-large

For those who don’t know me, I am an amateur astronomer and also a writer, drawn to scifi.

I’ve been waiting for Interstellar for a very long time because of three reasons. First of all the director,  Christopher Nolan. I like the world of, so not the plot of Inception, the movie gave me a lot to think about and I still think about it though I will not watch the movie again. It is better this way. A second reason is Hans Zimmer, no need to explain this. And of course the promise that Interstellar will be one of the greatests of space sci-fis. Needless to say I had very high hopes for this movie.

I checked out all the trailers and found pictures of the black hole that resembled a neutron star rendition I have on my wall so I looked it up and found a backstage where the creators explained how this is the most accurate rendition of a black hole in movie history. This is why I thought: finally, a great, hard sci-fi, where fuel is expensive, movement is slow, humans are fragile yet a great story can unfold. I thought – based on what the trailers and the science videos promised – that this movie goes beyond cardboard stages, that physics has a central role.

Then I watched the movie. Despite the visuals I was disappointed for the movie itself deceived me.

I’m going to speak mostly about this deception, the main reason I didn’t like this movie, and avoid subjects like plot holes, cheesiness, probably treated by others – of which I am well aware, just don’t want to write about.  (tovább…)


Mi a bajom az Interstellar filmmel?

20141111_Interstellar-944724498-largeAz Interstellar című filmet három okból vártam nagyon. Először is a rendező miatt. Az Inception a világa (tehát nem a cselekménye) miatt az egyik olyan film, amin nagyon sokat gondolkodtam és szabad perceimben fel-felidézem egyik-másik jelenetét. Noha nem nézem újra, mert jobb így. Másodsorban a zeneszerző, Hans Zimmer hatalmas ígéret. S nem utolsó sorban amiatt is vártam az Interstellart, mert végre egy nagyszabású világűr-scifi s iménti kettővel ez az elegy hatalmas elvárásokat is ébresztett bennem.

Néztem a trailereket és mert a fekete lyuk (környékének) képi megjelenítése egy, a falamra kitett neutroncsillag-modellel nagyon egybevág, előkerestem egy backstage-et, ahol a tudós gárda elmagyarázta, hogy mennyit dolgoztak a fekete lyuk környékén, annak hiteles ábrázolásán. Emiatt arra számítottam, hogy nagyon szigorú scifi lesz, ahol lassú a mozgás, drága, nagyon drága az üzemanyag és az ember végtelenül törékeny a világmindenséggel szemben. Arra számítottam, hogy a világűr nem csak karton-díszlet lesz, hanem a cselekményt a maga teljes kegyetlenségével, a fizika törvényeivel alakító elem.

Aztán megnéztem a filmet. És minden képi szépsége dacára csalódtam, mert a film maga vert át.  (tovább…)


Hol készülnek magyar asztrofotók? Mikor?

Hőtérkép: az asztrofoto.hu portálon közölt fotók keletkezési helye. Minél forróbb, annál több fotót adott a helyszín

Hőtérkép: az asztrofoto.hu portálon közölt fotók keletkezési helye. Minél forróbb, annál több fotót adott a helyszín

Chaten eszünkbe jutott, hogy milyen vagány lenne térképre vinni, hogy hol készülnek magyar asztrofotók. A kérdésre csak adatok birtokában lehet konkrét választ adni, az adatok pedig valahonnan kell hogy származzanak. Az asztrofotó.hu teljes korpuszát mértem fel, és elmondható, hogy nem okozott nagy meglepetést.

Miért az asztrofotó.hu

Ismerem az oldalt és ránézésre is nagyon kiterjedt. Szóbeszédből nem lehet sok adatot kinyerni és bár tudtam, hogy nem lesz benne mindenki (csak én többeket ismerek, akik fotóznak, de erre a fórumra egyáltalán nem töltenek), a semminél biztosan jobb. A tartalma műszaki szempontból szépen struktúrált, könnyűnek ígérkezett dumpolni szőröstül-bőröstül a felméréshez kellő részeket. (tovább…)


Baader MPCC III – bejáratás

Nagyon hiányzott a 150/750-es távcsőbe egy kómakorrektor – tettem bele. Nem volt azóta túl sok jó idő, ezért csak tesztfotónak beillő próbálkozások sikerültek.

2014.10.14. Χ h Persei

2014.10.14. Χ h Persei

2014.10.14. Χ h Persei

2014.10.14. Χ h Persei

2014.10.14. Fiastyúk

2014.10.14. Fiastyúk

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

2014.10.19. Pleiades

 

 


Észlelőhétvége 2014. szeptember vége

Valahol Abrudbánya környékén… ahová Google Maps-en nem vezet út… s ami azt illeti OpenMaps-en sem… a Borealis Csillagászati Klub társaságában…

A felhők és a pára egy komoly célpont kidolgozását engedte meg: a Cassiopeia csillagképet.

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. változat

2014.09.27. az észlelőplató

2014.09.27. az észlelőplató


OpenBabel.Erdély

openbabel.erdely_kicsinyitveAz OpenBabel.Erdély projekt is a csillagtura.ro oldalra költözött. A programot annyiban update-eltem, hogy kicseréltem a dátumot és aktualizáltam benne a hivatkozásokat.

A többi változatlan, vagyis: az OpenBabel.Erdély egy ingyenes fordítói segédprogram. Jelentősen megkönnyíti mindazok munkáját, akik Erdélyben magyar szövegeket készítenek, fordítanak.

Erényei:
– A bekapcsolt alkalmazás a képernyő egy kis felületén jelenik meg, amelybe beírhatóak, bemásolhatóak azok a román szavak, kifejezések, rövidítések, amelyekkel munka közben találkozunk, és amelyek pontos/helyes magyar megfelelője éppen nem jut az eszünkbe. Az adott szó beírása elindítja a keresést, és azonnali fordítási javaslatok jelennek meg a keresett szavakra, betűcsoportokra. Tovább >>


Vara asta e mai înnorată(?)

20140203_repulok_contrail_kondenzcsik_baranyfelhok

Cer deasupra Clujului

În ultimele luni am avut senzația că parcă cerul e mai înnorat decât… Deci că am mai puține șanse să văd ceva ceresc, am însă nenumărate oportunități să mă uit la nori. Dacă memoria nu mă înșală. Deci întrebarea mea este: este sau nu este ultima perioadă mai înnorată decât perioadele anterioare.

Am un  răspuns științific.

(tovább…)


Felhősebb az idei nyár(?)

20140203_repulok_contrail_kondenzcsik_baranyfelhok

Cer deasupra Clujului

Az utóbbi hónapokban az az érzés környékez, hogy tavaly mintha jobb lett volna az ég amatőr csillagász szempontból. Mintha kevésbé lett volna felhős. No nem úgy, mint a 2011-es(?) tél. Vagy a 2012-es… ha jól emlékszem. A kérdésem tehát az, megalapozott-e az az érzésem, hogy idén sokkal felhősebb volt az ég, vagyis vacakabb volt az időjárás amatőrcsillagász szempontból, mint tavaly.

Van tudományos válaszom.

(tovább…)


Jól kalibrált monitoron mindegyik számnál elkülönülő árnyalat látszik. Ha mégsem látszanak, akkor a megjelenített képek színhiányosan rajzolódnak ki. A monitort valószínűleg kalibrálni kell.

You should see distinct shades for each number. If those shades are not clearly visible, the displayed pictures will lack accuracy. Your display most likely needs to be calibrated (brightness, gamma, contrast etc.).