A SOHO űrtávcső képe szerint igen szép napfoltok mutatkoztak, ezért fotóztam. A motorizált EQ3-ra került a Scopium webcam, elé a 102/1300-as MC, az elé pedig az ND3.8-as fotografikus napszűrő. A megfigyelést alaposan megnehezítette az erős szél és a vonuló felhők. A teljes korongos fotókat Canon1100D-vel lőttem.
Csíkhúzós Raspberry Pi
Korábban próbálkoztam csíkhúzós fotó készítésével: egy Canon A800-asra telepítettem CHDK-t, és hadd szóljon. A legjobban a Nap-sorozat sikerült.
Most egy másik felszereléssel veselkedtem neki a témának: a Raspberry Pi lapkát és a RaspiCam-et bíztam meg, hogy fotózzon. Cronjob, shell script, ahogy kell. Mivel gyakorlatilag egy webkameráról van szó, a szappantartó kategóriába soroltam ezt a bejegyzést.
Ezek próbasorozatok voltak, igazából a napfogyatkozásra készültem a RPi-vel, szkriptekkel, illetve próbálgattam, hogy hogyan oldjam meg az élő internetes sugárzást. A startrail csak melléktermék, ha úgy tetszik. De tetszik :)
Járdacsillagászat 2015. április 25.
Járdacsillagászati eseményre várja az érdeklődőket Kolozsvár főterén a Borealis Amatőr Csillagászati Klub.
Délután négykor a hobbi csillagászok felállítják műszereiket és az esemény a Nap észlelésével kezdődik. Ezután a Hold, a Vénusz, a Jupiter és egyéb látványosságok következnek.
Részletek románul itt, a magyar fb-esemény emitt. Barátsággal várom az eddigi és jövendőbeli csillagtúrázókat (is) a távcsövem okulárjánál.
Észlelőtábor valahol messze
A kolozsvári Borealis Amatőr Csillagászati Klub észlelőtáborában jártam 2015 április 17-18-19-n valahol egy mindentől messzire eső Fehér megyei házikóban (Valea Negrilesei). Az időjárás kezdetben elkeserítő volt, de a záróéjszaka második felében kitisztult annyira az égbolt, hogy érdemes legyen kipakolni a műszereket.
Miért itt és miért ekkor? Az egyik szervező, Mátis István válaszol:
Samuka – a fűtött bakancs
Amatőr csillagásznak szerintem gyakran fázik a lába.
Az enyém legalábbis igencsak indulna befelé pár óra -7 fokban töltött Jupiterezés után, illetve egész éjszakás terepekkor, ahol mondjuk hó is van. Gyalogolni simán lehetne, de ülni vagy állni egy helyben kellemetlen. Közeledik egy csillagász-tábor is, ezért azt találtam ki, hogy megoldom az igen viseltes, nagyjából már csak ilyesmire használható bakancsom fűtését.
Jómagam nem szoktam, vagyis inkább nem tudok nevet adni a dolgaimnak – mások nyomán próbáltam, de nem sikerült, nem ragadtak meg a nevek, még a legkedvesebb tárgyak is dolgok maradtak név/márka/széria szerint. Egy novellámban azonban a következőképpen gondolkodik a szereplő a lábbelijéről: teljesen hétköznapi, sokat látott bakancs volt. Hosszabb gyaloglásoktól ugyan kidobta a nyelvét, már be-beázott, viszont a talpa nem vált le, és egyáltalán: igen jól tartotta magát. Ami kevesekről mondható el: megbízható volt. Nevet kellett neki adjon. Hát innen a cím.
Az megvan, hogy földönkívüli életet találtunk?
A Weyland-Yutani vállalat ma jelentette be twitter csatornáján, egyelőre csak félhivatalosan, hogy az emberiség történetének legfontosabb felfedezését vitte véghez: földön kívüli életet talált.
Az LV-426-os kolónia létesített kapcsolatot az idegen fajjal – ám ezt mostanig titokban tartották. A WY vállalat nagy hatósugarú hajója, a Nostromo találkozott az idegen lényekkel, és az eddigi jelentések szerint minden rendben, a találkozó békés szándékú és egymás megismerése a cél. Egy másik tweet adja hírül, hogy jelenleg nincs kapcsolat a Nostromóval, ám ez nem műszaki hiba, hanem a biztonsági előírásokkal összhangban zajló műveletsor eredménye. A WY vezérigazgatója facebook-oldalán közölte, hogy rövidesen nagyszabású sajtótájékoztatót hív össze és egyben biztosította az emberiséget, hogy a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel során fő a biztonság.
#április1
Referitor la drumețiile cerești
Trăim cu toții sub același cer dar asta nu înseamnă că nu suntem diferiți și/sau că nu avem nevoi și interese diferite.
Drumețiile cerești „csillagtúra” căpătând o oarecare publicitate și în rândul vorbitorilor de limba română datorită interviului din Ziar de Cluj, am fost contactat de mai multe persoane curioase ceea ce îmi pare foarte bine. Lor, vouă vă recomand pe cele două cluburi astro din Cluj, Andromeda și Borealis care organizează fel de fel de evenimente, precum ieșiri la observații (starparty), prezentări în planetarii temporare, astronomie pe trotuar sau chiar tabere.
Csillagtúra este un răspuns formulat la o nevoie aparte, și anume de a avea evenimente astro și în limba maghiară, cele în română fiind chiar abundente. Iar numărul participanților vorbește pentru sine.
Comunitatea astro este oricum destul de mică și probabil că vă veți întâlni și cu mine oriunde s-ar amplasa vreun telescop :)
Napfogyatkozás 2015-03-20
Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Csillagvizsgálójánál gyülekeztünk, hogy megfigyeljük az égi látványosságot. Az egyetem kupoláiban elhelyezett profi műszerek mellett néhányan amatőrök (a Borealis Klub tagjai és jómagam) is felállítottuk a távcsöveinket, hogy minél többen és többféleképpen láthassák, mi zajlik. Az égi főszereplők mellett a földiekről sem feledkeztünk meg: felszereltem a tetőre egy Raspberry Pi lapkát kamerával, és a csillagtura.ro élőben közvetítette az udvaron zajló eseményeket.
A csillagvizsgáló mellett az Apáczai Líceumban is volt egy észlelő-helyszín: ott Néda Zoltán egyetemi tanár és diákja, Molnár Botond vezette a bemutatót. Mi a Hajnal negyedi kupolák tövében nagyjából négyszázan lehettünk kicsik és nagyok, szép kis tömeg kavargott a távcsöveink körül. Az esti havazás után az időjárás mégis nagyon barátságosan alakult, épp kiderült az égbolt, mire kezdődött a jelenség, a felhők pedig csak a fogyatkozás legvégén kezdték el zavarni az észlelést.
A térfigyelő kamera képeiből, telefonnal készült fotókból, Szilágyi Szabolcs fényképeiből és napra irányított műszereim képéből raktam össze az alábbi videót :) (tovább…)
Napfogyatkozás 2015. március 20. – beharangozó
Napfogyatkozás lesz 2015. március 20. nagyjából 10:40 és 13:00 óra között Kolozsvár egén. Az egyetemi csillagda és a Borealis klub szervezésében nyilvános észlelésre várunk minden érdeklődőt.
A klub cikke, románul: http://borealis.astroclubul.org/stiri/133-eclipsa-solar-din-20-martie-2015
Jovial Eclipse 2015-03-09, 10
While prepping for the partial solar eclipse (March 20) I filmed another jovial eclipse. I used winjupos* to look for a moon-moon eclipse and foudn that Ganymede is going to cast a shadow onto Europa on ~ 2015-03-09 23:39 UTC. So I set up my equipment to observe and record. Sadly the seeing was below avarage, so not many disk details could be mined out of the images with stacking – the stacked picture looks like a raw from this session -, but the moons danced almost as expected. I found that winjupos is one or two minutes off, but nevermind. Then I used Registax6 to stack the individual videos (22 videos, about 25 GiB) into individual frames. I touched up the pics with IrfanView’s batch processing* (rotation, a bit saturation) then I used PIPP* to center Jupiter, frame the scene and create the gifs. A bit of GIMP* was also used.

Vertically shifted sum of all frames. Background noise accumulates and original framing and rotation during post-processing also become obvious
*Thanks for coding :)
Kategóriák
Archívum
- 2026. június
- 2026. május
- 2026. április
- 2026. március
- 2026. február
- 2026. január
- 2025. december
- 2025. november
- 2025. október
- 2025. szeptember
- 2025. július
- 2025. június
- 2025. május
- 2025. április
- 2025. március
- 2025. február
- 2025. január
- 2024. december
- 2024. november
- 2024. október
- 2024. szeptember
- 2024. augusztus
- 2024. július
- 2024. június
- 2024. május
- 2024. április
- 2024. március
- 2024. február
- 2024. január
- 2023. december
- 2023. november
- 2023. október
- 2023. szeptember
- 2023. augusztus
- 2023. július
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2023. február
- 2023. január
- 2022. december
- 2022. november
- 2022. szeptember
- 2022. augusztus
- 2022. július
- 2022. június
- 2022. május
- 2022. április
- 2022. március
- 2022. február
- 2022. január
- 2021. december
- 2021. november
- 2021. október
- 2021. szeptember
- 2021. augusztus
- 2021. július
- 2021. június
- 2021. május
- 2021. április
- 2021. március
- 2021. február
- 2021. január
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. október
- 2020. szeptember
- 2020. augusztus
- 2020. július
- 2020. június
- 2020. május
- 2020. április
- 2020. március
- 2020. február
- 2020. január
- 2019. december
- 2019. november
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. augusztus
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. augusztus
- 2018. július
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. augusztus
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2017. március
- 2017. február
- 2017. január
- 2016. december
- 2016. november
- 2016. október
- 2016. szeptember
- 2016. augusztus
- 2016. július
- 2016. június
- 2016. május
- 2016. április
- 2016. március
- 2016. február
- 2016. január
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. augusztus
- 2015. július
- 2015. június
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. március
- 2015. február
- 2015. január
- 2014. december
- 2014. november
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. augusztus
- 2014. július
- 2014. június
- 2014. május
- 2014. április
- 2014. március
- 2014. február
- 2014. január
- 2013. december
- 2013. november
- 2013. október
- 2013. szeptember
- 2013. augusztus
- 2013. július
- 2013. június
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. február
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. szeptember
- 2012. július
- 2012. május
Kategóriák
Archívum
- 2026. június
- 2026. május
- 2026. április
- 2026. március
- 2026. február
- 2026. január
- 2025. december
- 2025. november
- 2025. október
- 2025. szeptember
- 2025. július
- 2025. június
- 2025. május
- 2025. április
- 2025. március
- 2025. február
- 2025. január
- 2024. december
- 2024. november
- 2024. október
- 2024. szeptember
- 2024. augusztus
- 2024. július
- 2024. június
- 2024. május
- 2024. április
- 2024. március
- 2024. február
- 2024. január
- 2023. december
- 2023. november
- 2023. október
- 2023. szeptember
- 2023. augusztus
- 2023. július
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2023. február
- 2023. január
- 2022. december
- 2022. november
- 2022. szeptember
- 2022. augusztus
- 2022. július
- 2022. június
- 2022. május
- 2022. április
- 2022. március
- 2022. február
- 2022. január
- 2021. december
- 2021. november
- 2021. október
- 2021. szeptember
- 2021. augusztus
- 2021. július
- 2021. június
- 2021. május
- 2021. április
- 2021. március
- 2021. február
- 2021. január
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. október
- 2020. szeptember
- 2020. augusztus
- 2020. július
- 2020. június
- 2020. május
- 2020. április
- 2020. március
- 2020. február
- 2020. január
- 2019. december
- 2019. november
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. augusztus
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. augusztus
- 2018. július
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. augusztus
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2017. március
- 2017. február
- 2017. január
- 2016. december
- 2016. november
- 2016. október
- 2016. szeptember
- 2016. augusztus
- 2016. július
- 2016. június
- 2016. május
- 2016. április
- 2016. március
- 2016. február
- 2016. január
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. augusztus
- 2015. július
- 2015. június
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. március
- 2015. február
- 2015. január
- 2014. december
- 2014. november
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. augusztus
- 2014. július
- 2014. június
- 2014. május
- 2014. április
- 2014. március
- 2014. február
- 2014. január
- 2013. december
- 2013. november
- 2013. október
- 2013. szeptember
- 2013. augusztus
- 2013. július
- 2013. június
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. február
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. szeptember
- 2012. július
- 2012. május





































