A fűthető bakancs várja a nadrágszárból alácsorgó kábeleket az árammal

Amatőr csillagásznak szerintem gyakran fázik a lába.

Az enyém legalábbis igencsak indulna befelé pár óra -7 fokban töltött Jupiterezés után, illetve egész éjszakás terepekkor, ahol mondjuk hó is van. Gyalogolni simán lehetne, de ülni vagy állni egy helyben kellemetlen. Közeledik egy csillagász-tábor is, ezért azt találtam ki, hogy megoldom az igen viseltes, nagyjából már csak ilyesmire használható bakancsom fűtését.

Jómagam nem szoktam, vagyis inkább nem tudok nevet adni a dolgaimnak – mások nyomán próbáltam, de nem sikerült, nem ragadtak meg a nevek, még a legkedvesebb tárgyak is dolgok maradtak név/márka/széria szerint. Egy novellámban azonban a következőképpen gondolkodik a szereplő a lábbelijéről: teljesen hétköznapi, sokat látott bakancs volt. Hosszabb gyaloglásoktól ugyan kidobta a nyelvét, már be-beázott, viszont a talpa nem vált le, és egyáltalán: igen jól tartotta magát. Ami kevesekről mondható el: megbízható volt. Nevet kellett neki adjon. Hát innen a cím.

Összesen öt-öt darab igen kis méretű 270Ω-os, 0.6W-os ellenállást bütyköltem rá egy talpbetétre azokra a helyekre, ahol én úgy emlékeztem, hogy jól jönne. A hajlékony drót a betét talaj felőli oldalán fut. Az ellenállások egyenként 0.53W fűtést adnak és forróak – de ezt a vastag zokni elosztja. A teljes fűtés kevesebb, mint 5.5W-os. Áramforrásnak a döntésem egy masszív akkumulátorra esett, amely a különben szkafanderrel vetekedő öltözék zsebében mégis aránylag szerényen megbújik: 12 voltos 7,2 amperórás ólomaksi – egy éjszakára bőven elég kell hogy legyen. A kábelek valahol két nadrág között elférnek.

Ha nem válik be, hát legfeljebb elpazaroltam egy délelőttöt :)

Ellenállások, krokodilcsipeszek. Szinte ingyen vannak

Az ellenállások olyan kicsik, hogy elvesződnek a betéten – nem zavarják a járást, álldogálást. A drótok túloldalt futnak

Szinte észre sem vevődnek az ellenállások