Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Csillagvizsgálójánál gyülekeztünk, hogy megfigyeljük az égi látványosságot. Az egyetem kupoláiban elhelyezett profi műszerek mellett néhányan amatőrök (a Borealis Klub tagjai és jómagam) is felállítottuk a távcsöveinket, hogy minél többen és többféleképpen láthassák, mi zajlik. Az égi főszereplők mellett a földiekről sem feledkeztünk meg: felszereltem a tetőre egy Raspberry Pi lapkát kamerával, és a csillagtura.ro élőben közvetítette az udvaron zajló eseményeket.
A csillagvizsgáló mellett az Apáczai Líceumban is volt egy észlelő-helyszín: ott Néda Zoltán egyetemi tanár és diákja, Molnár Botond vezette a bemutatót. Mi a Hajnal negyedi kupolák tövében nagyjából négyszázan lehettünk kicsik és nagyok, szép kis tömeg kavargott a távcsöveink körül. Az esti havazás után az időjárás mégis nagyon barátságosan alakult, épp kiderült az égbolt, mire kezdődött a jelenség, a felhők pedig csak a fogyatkozás legvégén kezdték el zavarni az észlelést.
A térfigyelő kamera képeiből, telefonnal készült fotókból, Szilágyi Szabolcs fényképeiből és napra irányított műszereim képéből raktam össze az alábbi videót :)
Napfogyatkozás, ahogyan mi láttuk
Köszönet az egyetemi csillagda vezetőinek a vendéglátásért :)





