plakat_1930Az időjárás hosszú szünetre kényszerítette az égi barangolást, de most – 2016 november 22-én – úgy tűnik, derült lesz az ég.

Miután kiértünk az észlelőhelyre, természetesen a tájékozódással kezdjük. A Göncölök közül a nagyobbik lehet, hogy elvesződik majd a város fényében, de helyette megismerkedünk a Cassiopeiával – amely bár kevésbé ismert, legalább annyira jellegzetes az északi pólus körül, mint a Dél Keresztje a déli égbolton.

Búcsúzunk a nyári csillagképektől, melyek közül a Hattyú és a Sas uralja a nyugati égboltrészt, a legfényesebb csillag pedig a Lant csillagkép Vegája. Ezen a környéken vizsgálódott a Kepler űrtávcső és kerített elő százszámra naprendszeren kívüli bolygókat. Kis szerencsével a Tejút derengése is kivehető lesz. Az őszi ég csillagképei közül a Pegazus-Androméda-Cassiopeia egyazon mondakörbe tartoznak. Az Andromédában van a legtávolabbi, szabad szemmel még könnyen látható objektum: a Tejútnál valamivel nagyobb Androméda galaxis. Ködös csillagocskának tűnik, fénye két és fél millió évig utazott, hogy a szemünkbe érjen. A téli csillagképek közül a Bika vérben forgó szeme az ég talán legismertebb nyílt halmazához irányít: a Fiastyúkot nem lehet eltéveszteni.

A csillagtúra ingyenes, viszont fontos a szabályzat ismerete és tudomásulvétele. Az iménti linken van térkép is. A túra innen indul (1) 46.751560, 23.544787 és a gyaloglás után itt (2) 46.739040, 23.554714 zajlik. A városba az (1)-es pontba vagy a McDonald's-hoz (3) térünk vissza.
Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail