Szervusz,
itt teszem közzé a dolgokat, rendben maradnak az ékezetek meg a képaláírások s nem microsoft.
P

Analemma – a Nap égi útja, ha egy éven át ugyanonnan ugyanabban az órában-percben fotózzuk. A kép egy éven át készült tehát, amikor az időjárás megengedte, egy délután rögzített háttérrel és két tucat délelőtti Nap-fotó összegzéséből, az illesztéshez kellő sok matematikával. A látvány és terepmunka tervezésekor szempont volt, hogy a kincses város tornya az égen a napéjegyenlőségnél, tehát az égi egyenlítőnél metsze az analemmát.

A Nap három arca, ún. keskeny sávú szűrőkkel és a fekete-fehér kamerával rögzített képnek jelentést adó ún. hamis színes kódolással: a hidrogén alfa (a valóságban mélyvörös), a kalcium K (a valóságban ibolya-ultraibolya) és az oxigén III (a valóságban türkiz) sávjában. Utóbbi mutatja azt, a fényerőt csökkentő szűrőn keresztül, például napfogyatkozásos szemüveg, milyennek látja a Napot a szemünk – igen, fehérnek, és a napfoltokat leszámítva meglehetősen eseménytelennek.

Napkitörés. A felvétel ún. keskenysávú kép, a kalcium K vonalában, az emberi szemnek már nagyjából láthatatlan ibolya-ultraibolya fényben készült, az ún. hamis színes kódolás erre hívja fel a figyelmet.

Napészlelő kuckó, saját építésű vezérléssel. Az égbolt szépségeit igen közönséges helyről is lehet rögzíteni. Az ég mozgását követő állvány, a távcső mint optika, a hűtött csillagászati kamera, az élességet leheletfinoman állító motor, az egészet hajtó tápegység, mind-mind, mint egy zenekar, összhangban kell hogy együtt működjön.

Távcsőállítás az alkonyatban, amatprcsillagászok terepen. Angolosan csillagbuli, magyarul szerényebben: észlelés.

Gépmadár kontárkodott a Nap észlelésébe: a Kolozsvári Reptér miatt előfordulnak ennyire látványos találkozások is, nem csak a magasabban húzó, emiatt jóval kisebbnek tűnő repülőkkel

Otthonunk, a Tejút galaxis panorámája. Középen a magvidék, sárgás, öregebb csillagok fényével, a szélek felé vörösesen derengő hidrogén ködökkel, sötét porfelhőkkel és kékes, fiatal csillagokkal, csillaghalmazokkal.

A Tejút magvidéke, bő tenyérnyi területe az égboltnak. A bolygók fényesek, de aprónak látszanak az égen. Ezzel szemben az ún. mélyég-objektumok, csillaghalmazok, ködösségek, galaxisok adott esetben óriásinak látszódnának, csak hát halványak. Hosszú megvilágítású fotózással csalogathatóak elő ezek a részletek. Ez a kép több órányi fényt tartalmaz, részben a megvilágítás, részben a fényképezőgép melegedése okozta szemcsék, a zaj szűrése végett.

A Helix-köd, egy haldokló csillag utolsó pöffentése: a ledobott gázburokban a gerjesztett hidrogén vöröse és az oxigén kékje uralja a színtelen hátteret. A levegő, amit lélegzünk, sok milliárd évvel ezelőttről talán épp egy ilyen csillag ledobott gázburkából származik. Egész éjszakás fotó, a képanyag jellemzője, hogy több óra feldolgozást igényel, mire összeáll a képernyőn a látvány. Ha kevés a fény, az emberi szem ha lát is valamit, azt szürkés derengésként látja – hiába színes az égitest.

A Messier 33 katalógusjelű galaxis, galaktikus szomszédságunkból. Közelinek, könnyű fotós célpontnak számít.

Csillagtúrázókkal 2015 telén. Felettünk az Orion csillagkép és szinte a kép közepén az Orion-köd derengése.
[fbcomments]
Kategóriák
Archívum
- 2026. június
- 2026. május
- 2026. április
- 2026. március
- 2026. február
- 2026. január
- 2025. december
- 2025. november
- 2025. október
- 2025. szeptember
- 2025. július
- 2025. június
- 2025. május
- 2025. április
- 2025. március
- 2025. február
- 2025. január
- 2024. december
- 2024. november
- 2024. október
- 2024. szeptember
- 2024. augusztus
- 2024. július
- 2024. június
- 2024. május
- 2024. április
- 2024. március
- 2024. február
- 2024. január
- 2023. december
- 2023. november
- 2023. október
- 2023. szeptember
- 2023. augusztus
- 2023. július
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2023. február
- 2023. január
- 2022. december
- 2022. november
- 2022. szeptember
- 2022. augusztus
- 2022. július
- 2022. június
- 2022. május
- 2022. április
- 2022. március
- 2022. február
- 2022. január
- 2021. december
- 2021. november
- 2021. október
- 2021. szeptember
- 2021. augusztus
- 2021. július
- 2021. június
- 2021. május
- 2021. április
- 2021. március
- 2021. február
- 2021. január
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. október
- 2020. szeptember
- 2020. augusztus
- 2020. július
- 2020. június
- 2020. május
- 2020. április
- 2020. március
- 2020. február
- 2020. január
- 2019. december
- 2019. november
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. augusztus
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. augusztus
- 2018. július
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. augusztus
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2017. március
- 2017. február
- 2017. január
- 2016. december
- 2016. november
- 2016. október
- 2016. szeptember
- 2016. augusztus
- 2016. július
- 2016. június
- 2016. május
- 2016. április
- 2016. március
- 2016. február
- 2016. január
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. augusztus
- 2015. július
- 2015. június
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. március
- 2015. február
- 2015. január
- 2014. december
- 2014. november
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. augusztus
- 2014. július
- 2014. június
- 2014. május
- 2014. április
- 2014. március
- 2014. február
- 2014. január
- 2013. december
- 2013. november
- 2013. október
- 2013. szeptember
- 2013. augusztus
- 2013. július
- 2013. június
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. február
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. szeptember
- 2012. július
- 2012. május
Kategóriák
Archívum
- 2026. június
- 2026. május
- 2026. április
- 2026. március
- 2026. február
- 2026. január
- 2025. december
- 2025. november
- 2025. október
- 2025. szeptember
- 2025. július
- 2025. június
- 2025. május
- 2025. április
- 2025. március
- 2025. február
- 2025. január
- 2024. december
- 2024. november
- 2024. október
- 2024. szeptember
- 2024. augusztus
- 2024. július
- 2024. június
- 2024. május
- 2024. április
- 2024. március
- 2024. február
- 2024. január
- 2023. december
- 2023. november
- 2023. október
- 2023. szeptember
- 2023. augusztus
- 2023. július
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2023. február
- 2023. január
- 2022. december
- 2022. november
- 2022. szeptember
- 2022. augusztus
- 2022. július
- 2022. június
- 2022. május
- 2022. április
- 2022. március
- 2022. február
- 2022. január
- 2021. december
- 2021. november
- 2021. október
- 2021. szeptember
- 2021. augusztus
- 2021. július
- 2021. június
- 2021. május
- 2021. április
- 2021. március
- 2021. február
- 2021. január
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. október
- 2020. szeptember
- 2020. augusztus
- 2020. július
- 2020. június
- 2020. május
- 2020. április
- 2020. március
- 2020. február
- 2020. január
- 2019. december
- 2019. november
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. augusztus
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. augusztus
- 2018. július
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. augusztus
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2017. március
- 2017. február
- 2017. január
- 2016. december
- 2016. november
- 2016. október
- 2016. szeptember
- 2016. augusztus
- 2016. július
- 2016. június
- 2016. május
- 2016. április
- 2016. március
- 2016. február
- 2016. január
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. augusztus
- 2015. július
- 2015. június
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. március
- 2015. február
- 2015. január
- 2014. december
- 2014. november
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. augusztus
- 2014. július
- 2014. június
- 2014. május
- 2014. április
- 2014. március
- 2014. február
- 2014. január
- 2013. december
- 2013. november
- 2013. október
- 2013. szeptember
- 2013. augusztus
- 2013. július
- 2013. június
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. február
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. szeptember
- 2012. július
- 2012. május

